Ha újra kezdhetné, akkor is testnevelőtanár lenne Forczek Győzőné – podcasttal

– Mit jelent Önnek az Év Sportvezetője díj? – kérdeztük.

– Nagy megtiszteltetésben részesültem. Negyvenhárom évig tanítottam és nagyon sok ötöst, dicséretet adtam a gyerekeknek, most jól esett, hogy én kaptam egy dicséretet és ilyen formában.

– Ami nem az egyetlen ilyen elismerés volt a közelmúltban, hiszen tavaly a Magyar Diáksport Szövetségtől az Év testnevelője címet is megkapta.

– Mielőtt nyugdíjba vonultam, hat országos döntőn vettem részt és három alkalommal dobogón végeztünk a gyerekekkel. A kézilabda-csapatok, illetve az atléták olyan eredményeket hoztak, hogy ezt a díjat is megkaphattam.

– Az Év Sportvezetője díj átvétele után mosolyogva állt össze egy fotóra egykori tanítványával, a világbajnoki bronzérmes úszó, Bohus Richárddal.

– Bohus Ricsivel ez egy különleges kapcsolat, nyolc évig a tanítványom volt, az osztályfőnöke is lehettem. Minden reggeli kétórás úszóedzés után, ha nyolc órakor volt a testnevelés foglalkozás, akkor is jött az órára. Tavaly rendeztünk egy osztálytalálkozót – harmincévesek lettek – és a Ricsi nem tudott eljönni. Nagyon örültem, hogy most találkozhattam vele.

– Mennyire szokta követni nem kevés, élsportolóvá vált tanítványának sorsát?

– Számtalan olyan nevet tudok mondani, akik a kézilabdában az iskolában, vagy a női klubnál nevelkedtek. Akik tizenhét-tizennyolc évesen kerültek el tőlünk, és olyan hittel, hozzáállással edzettek, hogy ott vannak az NB I.-ben. Az is jó érzés, hogy akik nem jutottak el olyan magas szintre, megyei, tömegsportszinten még művelik a kézilabdát.

– Hogyan került a pedagógusi pályára és miért éppen a testnevelés szakot választotta?

– Bár nem voltam igazán minőségi sportoló, a gimnáziumi éveim alatt közel állt hozzám hozzám a sport és úgy döntöttem, hogy testnevelőtanár leszek. A főiskola után bekerültem a régi „kettes” iskolába, ahol kezdőként rögtön egy sporttagozatos osztályt kaptam. Tudtam, hogy nem lehet felkészületlenül órát tartani. Komolyan kellett venni, határozott fellépéssel. Megismerkedtem Tobakné Magdival (egykori kiváló NB I.-es kézilabdázó – a szerk.), a csabai női klub edzőjével és elkezdtük összegyűjteni a tehetséges lányokat. Igaz, hogy Békéscsabára kerülésemkor – atlétika és kézilabda edzői végzettséggel rendelkezve – először atlétikát edzettem, de aztán Buzássy Béla kérésére a röplabdát is beiktattam a munkába. Kézilabdás lányokkal is mentünk röplabda-mérkőzésekre, ha nem volt ki a csapat. Végül aztán megmaradtam a kézilabdánál. Magdival huszonöt évig dolgoztam együtt. Távozása után gondoltam azt, hogy fiúvonalon is folytatnám az edzősködést és Felföldi Gábor személyében megtaláltam a partnert, majd 2007-ben megalapítottam a Békéscsaba Diák Kézilabda Sportjáért Egyesületet. Fontos, hogy ezeket a fiúkat sikerült bevonni a sportba, lett egy rendszeresség az életükben. Ezzel a céllal ugrottam bele a szervezésbe. Volt olyan év, amikor 280-290 gyerek volt az egyesületben.

– A korábban kettes iskolaként ismert, mai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában egy összetartó, erős testnevelő tanári csoport – csupa kiváló szakemberrel – működött, működik, amelynek Vera néni volt az összefogója. Mi alapján választotta ki a munkatársait?

– A kollégák, akikkel együtt dolgoztam, testnevelők. Fabulyáné Timivel dolgoztam már női klubnál is, kértem, hogy jöjjön át a fiúkhoz. Benkőné Petri Szilvia testnevelőtanár, tanítottam a gyermekeit, Kovács Tímea a tanítványom volt, Pestről hazaköltözött és nálunk lett testnevelői állása, majd hívtam edzőnek. A mostani edzőkollégák, akik az iskolában testnevelők, adottak voltak. Csatlakoztunk a Magyar Kézilabda Szövetség által indított „Kézilabda az iskolában” programhoz egyedüliként Békéscsabáról. Tagjai voltunk az alapító első ötven iskolának, az iskola lett az egyesület bázisiskolája. Ma is benne vagyunk a programban.

– Tavaly nyugdíjba vonult, nem hiányzik a napi pezsgés?

– Nagyon sokat dolgoztam, de elfáradtam. Hiányzik, persze, de azért jólesik egy kis pihenő, most csak az egyesület ügyes-bajos dolgait intézem. Ha újra kezdhetném, akkor is testnevelőtanár lennék.

– Van hiányérzete a pályáját illetően? 

– Testnevelőtanárként minden kívánságom teljesült. Voltak kudarcok a versenyeken, vagy nem sikerült olyan hangulatú órát tartani, amit szerettem volna, de több a jó emlék. Az egyesületet illetően picit rossz érzéssel veszem – de megértettem a gyerekeket – hogy az akadémiák rengeteg játékost elvisznek. Persze ez öröm is, hiszen jól dolgoznak az edzők. A továbbtanulókat – ezt is megértem persze – és a felnőtt NB II.-es csapatot sem tudtuk megtartani. Akik 16-17 évesen elmentek tőlünk, viszont már ott vannak az NB I.-ben. Varga Misi a Pick Szegedtől igazolt Budakalászra, Laurinyecz Balázs és Zdolik Bence Dabason játszik, Szöllősi Szabolcs a válogatottba is eljutott.

– Gyermekeibe mennyire sikerült átültetni a sportszeretetet?

– Látták, hogy sosem vagyunk otthon a hétvégén, a férjem is ugyanezen a területen dolgozott. Eszter NB I.-es kézilabdázó lett, majd abbahagyta, az egyetem után a munkája lett fontos. Győző fiam a labdarúgást próbálta ki, majd az apja unszolására az atlétikában kötött ki és bajnok lett a 4x100-as váltóval. Amíg a munkájuk engedte, addig sportoltak, de nem szakadtak el, a mai napig életük része a sport.