Labdarúgás NB III.

2023.04.26. 20:18

Háromgólos lett a karcagi siker az Előre II. ellen

Az élmezőnyhöz tartozó rivális mindhárom pontot elvitte a Kórház utcából a harmadosztályban.

P. B.

Fotó: Shutterstock illusztráció

A jó erőkből álló Sényő otthonában aratott nagyszerű négy nullás győzelem után a 20 csapatos ligában az utolsó helyről hosszú idő után elmozduló Békéscsaba második együttese a sényőiekhez hasonlóan a mezőny első feléhez tartozó Karcagot fogadta a labdarúgó harmadosztály hétközi, 34. fordulójában.

Az első percek gyors gólváltása után az esélyesebbnek számító és rutinosabb vendégek a második félidő legelején újra betaláltak, majd még kétszer, így mindhárom pontot elvitték a Viharsarokból az első negyvenöt percben jól helytálló lila-fehér fiatalokkal szemben.

Békéscsaba 1912 Előre II.–Karcagi SE 1–4 (1–1)

NB III.-as mérkőzés. Békéscsaba, Kórház utcai stadion. V.: Dobai. Előre II.: Zábráczki – Bacsa K., Belanka, Trescsula (Pusztai O., 76.), Kuzma (Borbély Bence, 63.), Mágocsi (Vörös B., 63.), Orvos, Oláh Á., Babinyecz, Csák (Komáromi, 53.), Marik S. Vezetőedző: Nagy Sándor. Karcag: Fedinisinec – N. Nikics (Misák, 78.), D’Urso, Pap Zs., Szabó L. (Potornai, 87.), Éles (Nagy N., 63.), Kovács D., Szentannai, Tóth G., Juhász M. (Ballók, 63.), Maruscsák. Vezetőedző: Csillag László. G.: Oláh Á. az 5., ill. Maruscsák a 4., Éles a 48., D’Urso az 58. és Nagy N. a 91. percben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában