birkózás

2021.06.16. 09:45

Kifogott a grúz a szarvasi fiún

A bulgáriai Szamokovban ezen a héten rendezik a kadet korosztályú birkózók Európa-bajnokságát, melyen 30 nemzet 172 versenyzője lesz érdekelt.

G. P.

A második versenynapon lépett szőnyegre a magyar válogatott egyke Békés megyei tagja, Hajduch Nándor, a szereplését azonban nem kísérte szerencse.

A Szarvasi Birkózó Egyesület ifjú tehetsége a 71 kg-os súlycsoport nyolcaddöntőjében egy grúz fiút fogott ki, arra felé pedig rendkívül erős legények teremnek. Girgi Natobidze is közéjük tartozik, hiszen már az első menetben véget vetett a küzdelemnek. A grúz rivális leviteleivel és pörgetéseivel szemben nem volt ellenszere a magyar fiúnak, így gyorsan összejött a technikai tusos különbség.

Hajdoch Nándor teljesítményén meglátszott a járvány okozta hosszú versenyszünet /Beküldött fotó/

– Nándortól már a sorsoláskor elpártolt a szerencse, hiszen az ágán a legyőzője mellett azeri és orosz rivális is akadt, ennek ismeretében nem volt esélye kiemelkedő eredményre. A teljesítményén meglátszott a járvány okozta hosszú versenyszünet, nem azt mutatta, amit valójában tud. Ebben nyilván közrejátszott, hogy ilyen szintű nemzetközi megmérettetésen nincs kellő gyakorlata, de a tüzet is hiányoltam a birkózásából – fogalmazott nevelőedzője, Sükösd Attila.

Eredmény. 71 kg: Giorgi Natobidze (grúz)–Hajduch Nándor 11-1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában