labdarúgás, megye I.

2018.12.08. 20:46

Az Előre II. hat, a Körösladány négy rúgott góllal zárta az őszi szezont

A Kondoros zárta az élen a 18 fordulós őszi szakaszt a megyei első osztályú bajnokságban. Ifj. Somogyi János együttese Gyulán gyűjtötte be a pontokat. Nem hibáztak a riválisok sem, az első hatból mindössze a Nagyszénás veszített.

Gajdács Pál

Nagyszénási SE–Szeghalmi FC 1–3 (0–1)

Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés. Nagyszénás, 150 néző. V.: Barta. Nagyszénás:Bordás – Godár, Simon L., Vincze (Tari), Vili (Horváth A.) – Albert (Styecz), Márk, Füredi, Juhász (Zalai) – Nagy Sz. D., Miszlai. Edző: Boér Zsolt. Szeghalom: Baranyai – Boros (Bondár), Wéber, Ruzsa Sz., Bakk – Tatár, Cserna – Kovács Gy. (Boruzs), Tóth G., Mészáros – Mező (Tófalvi). Edző: Janis János. G.: Tari a 82., ill. Bondár a 45., Tóth G. az 57., Godár (öngól) a 79. percben. Jó: Bordás, Tari, illetve az egész csapat.

Boér Zsolt: – Sajnos a végét egy kicsit elrontottuk, de az egész őszünk csodálatos volt. Az első félidő utolsó percében kapott gól padlóra tette a csapatot, és a jól focizó ellenfél megérdemelten vitte el a három pontot. Janis János: – Féltünk ettől a mai meccstől, szívesen elhalasztottuk volna a sok sérültünk miatt, de nagyon örülünk a győzelemnek. Minden elismerésem a Nagyszénás féléves teljesítményéhez B. Zs.

Jamina SE–Körösladány MSK 0–4 (0–2)

Békéscsaba, 50 néző. V.: Mihálik. Jamina: Harman – Szudár (Magyari), Faragó, Nyúl, Bencsik P., Frankó – Sebők (Dankó), Kardos, Milek (Kovács I.), Darányi – Leszkó (Gajdács). Edző: Pozsár Gábor. Körösladány: Nagy B. (Zsilinszki) – Juhász, Ruzsa Z., Szántó M., Zsíros – Bagyinszki (Szentpéteri), Farkasinszki – Fülöp (Szántó Cs.), Zelenyánszki, Papp Zs. – Laksteter. Edző: Fodor Sándor. G.: Zelenyánszki a 24., Papp Zs. a 39., Laksteter az 51., Ruzsa az 54. percben. Jó: Harman, ill. Ruzsa, Zelenyánszki, Farkasinszki, Szántó, Laksteter.

Pozsár Gábor: – Ilyen hozzáállással örüljünk, hogy csak ennyi lett az eredmény. Fodor Sándor: – A szezon végére létszámban elfogytunk, de ma is bizonyította a közösségünk, hogy az élmezőnyben számolni kell velünk. Orodán Bertold

Gyulai FC–Kondorosi TE 1–2 (1–2)

Gyula, 100 néző. V.: Zahorán. Gyula: Démusz D. – Bogár, Czirok, Nagy S., Radics – Rácz M. (Tövisháti), Bíró T. – Okos, Repisky, Kovács I. – Nagy E. (Timkó). Edző: Bíró Róbert. Kondoros: Kajári – Vozár, Süli, Rafaj P., Vajgely (Kormány) – Sipos (Árszintye), Borgulya – Rafaj R., Nagy G., Pilán (Pintér) – Farkas J. Játékosedző: ifj. Somogyi János. G.: Bíró T. a 29., ill. Farkas J. az 5., Nagy G. a 38. percben. Jó: Nagy S., Repisky, Bíró T., Nagy E., Okos, Radics, ill. Kajári, Nagy G., Borgulya, Farkas J., Rafaj R.

Bíró Róbert: – Kilencven percen át irányítottuk a játékot. A Kondoros bebizonyította, hogy miért áll a tabella élén. Két hibánkat könyörtelenül kihasználták. Elismerésem nekik az őszi elsőséghez. Ifj. Somogyi Károly: – Köszönet a KOTE vezetőinek, legfőképpen a játékosainak az elmúlt fél évért. Remélem, kicsit bővebb kerettel tudunk nekivágni a következő fél évnek, hogy reális ersélyünk legyen a pozíciónk megtartására. Vincze Gyula

Vésztői SE–Szarvasi FC 1–3 (1–2)

Vésztő, 100 néző. V.: Sándor G. Vésztő: Kapusi – Hoffmann, Papp D., Farkas F., Bessenyei (Kirimi) – Tóth K., Horváth D. (Ihász), Benyó, Tokaji (Fazekas) – Rostás (Szabó S.), Kardos. Edző: Zsiros György. Szarvas: Lévai – Murvai, Szikora, Bakró, Polonszki – Kukovecz, Zima, Kiri B. – Kriska (Magyar), Piti, Furár. Edző: Rétes Pál.Kiállítva: Tóth K. az 52., Ihász (mindkettő rossz becsúszásért) a 84. percben. G.: Tokaji a 19., ill. Piti a 25., az 55. (mindkettőt 11-esből), Furár a 38. percben. Jó: Kapusi, Farkas, Hoffmann, Kardos, Benyó, ill. Furár, Kriska, Kukovecz, Murvai.

Zsiros György: – Tudnék sok mindent mondani, de rájöttem, hogy nincs sok értelme. Inkább megköszönöm a játékosaimnak, hogy becsülettel végig küzdötték velem ezt az évet. Boldog karácsonyt mindenkinek! Rétes Pál: – Mindkét félidőben támadó felfogásban játszottuk, sok lehetőséget kidolgozva. A múl héthez képest jelentősen változott a hozzáállásunk, ami meghozta a gyümölcsét. Buzgány József

Békéscsaba 1912 Előre II.–Mezőhegyesi SE 6–0 (3–0)

Békéscsaba, néző. V.: Krajcsovicz. Békéscsaba: Czinanó – Kmetykó, Fodor (Bán), Borbély, Styecz – Mácsai (Balogh S.), Balog Zs., Váradi – Varga T., Zsilinszki (Körömi), Nyéki (Bukor). Edző: Brlázs Gábor. Mezőhegyes: Vígh – Lugasi M., Lipták, Lugasi J. (Faragó), Péli M. (Balogh D.) – Bojtos, Mátó, Ács, Szlovák – Rotár, Péli T. Edző: Ölei Dezső. G.: Péli M. (öngól) az 5., Nyéki a 16., a 61., Zsilinszki a 21., Körömi a 83., Bukor a 85. percben. Mezőhegyedsi jók: Lugasi M., Mátó, Lipták.

Ölei Dezső: – Megérdemelt hazai siker született. Nálunk öt kulcsjátékos hiányzott, de a helyükre lépő fiatalok igyekeztek helytállni. B. G.

Mesterlövészek

A megye I. osztályú gólverseny állása. 13 gólos: Sztojka (Szarvas). 11 gólos: Piti (Szarvas), Farkas J. (Kondoros). 9 gólos: Czirok (Gyula). 8 gólos: Laksteter (Körösladány), Füredi (Nagyszénás), Mészáros (Szeghalom). 7 gólos: Papp Zs., Bozsó (Körösladány), Ács (Mezőhegyes), Nagy Sz. D. (Nagyszénás). 5 gólos: Nyéki (Békéscsaba II.), Darányi (Jamina), Miklya (Kondoros), Rostás, Benyó (Vésztő), Farkas N. (Szarvas). 4 gólos: Kriska, Zima (Szarvas), Szlovák (Mezőhegyes), Borgulya, Süli (Kondoros), Wéber, Kovács Gy., Tóth G. (Szeghalom), Miszlai, Vincze (Nagyszénás). 3 gólos: Furár (Szarvas), Tokaji (Vésztő), Kardos (Vésztő), Veres, Boros (Szeghalom), Nagy S. (Gyula), Süli (Kondoros), Mátó (Mezőhegyes), Ilyés, Körömi (Békéscsaba II.), Boruzs J. (Szeghalom). 2 gólos: Bondár (Szeghalom), Vozár, Nagy G. (Kondoros), Ulrich (Jamina), Ruzsa, Hajdu, Bagyinszki (Körösladány), Nagy E., Okos (Gyula), Styecz, Kmetykó, Zsilinszki, Bukor (Békéscsaba II.), Simon R., Kasza, Szabó Á. (OMTK-ULE 1913), Bojtos, Péli T. (Mezőhegyes). 1 gólos: Bíró T., Kovács I., Kukla, Repisky (Gyula), Knyihár, Fülöp, Zsíros, Szántó, Burai, Zelenyánszki (Körösladány), Varga T., Láza, Balog Zs., Borbély, Mácsai, Váradi (Békéscsaba II.), Lázár T., Farkas F., Tóth K. (Vésztő), Rafaj R., Takács, Kajtár (Kondoros), Rotár, Karancsi N., Dócza, Dajcs Á., Nagy Sz. (Mezőhegyes), Wéber, Mező, Turcsek, Ruzsa, Balás, Bakk (Szeghalom), Tari, Libor, Juhász (Nagyszénás), Kasuba, Buza, Simon R., Fehér (OMTK-ULE 1913), Bakró, Polonszki, Viszkok (Szarvas), Leszkó, Kerekes, Sebők (Jamina).

Következik

A megyei I. osztályban a 19. forduló következik. A tervezett menetrend. 2019. március 2., szombat, 14.30: Szeghalmi FC–Szarvasi FC, Kondorosi TE–Vésztői SE, Körösladány MSK–Gyulai FC, Mezőhegyesi SE–Jamina SE, OMTK-ULE 1913–Békéscsaba 1912 Előre II.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában