2023.12.12. 09:52
Folytatódnak a régészeti állagmegóvási munkálatok
Folytatódnak a régészeti állagmegóvási munkálatok Vésztő-Mágoron egy nemzetközi projekt részeként.
Illusztráció
Fotó: shutterstock.com
Most bizonyos, ezekhez szükséges tervek elkészítésére nettó 3 millió forintot szavazott meg a vésztői képviselő-testület a nemrég tartott ülésén. Karakas Anikó polgármester, dr. Mike László alpolgármester és Virágné Rábai Alexandra bizottsági elnök is azt emelte ki: Vésztő-Mágor hatalmas kincs, érték, nem lehet kérdés, hogy áldoznak rá.
Nagy László András, a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely Múzeum igazgatója elmondta: dr. Gyucha Attila régészprofesszor vezetésével egy nemzetközi csapat öt éven át dolgozik a területen, ebből a szelvény konzerválása, az állagmegóvási munkák elvégzése négy esztendőt ölel fel, és az épület rendbe tétele után zárásként egy modern kiállítóteret alakítanak ki. A munkálatokat nemzetközi forrásból, pályázatok révén elvégzik a szakemberek, viszont a tervezési költségeket ezekből nem fedezhetik. Ezért volt szükség most az önkormányzat pénzügyi hozzájárulására.