Összefoglaló

2023.12.09. 21:16

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. december 9.

A szombat sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2023. december 9.-én.

Beol.hu

Forrás: beol.hu

A hagyományokhoz híven vacsorával egybekötött Mikulásnapi partit rendeztek  az idén 31. évét töltő Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesületnél. 

Számos helyközi buszjáratot érinthet vasárnap és hétfőn a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által meghirdetett kétnapos sztrájk Békésben. A békéscsabai helyi járatok esetében hétfőn kell számítani kimaradásokra.

Hungarikum Díjátadó Gálát tartottak pénteken este a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, a rendezvényen 11 hungarikum – köztük a karikás ostor – kapta meg a tanúsító védjegyet, amit dr. Nagy István agrárminiszter adott át.

Vendégünk egy olyan békéscsabai kreatív alkotó volt, aki szemétre ítélt alapanyagokból készít egyedi alkotásokat. Nyiri Eszterrel az újrahasznosításról, az általa készített dísz- és használati tárgyakról, a felhasznált alapanyagokról, és személyes életútjáról is beszélgettünk.

A közelmúltban jelent meg Molnár Lajos mezőberényi-körösladányi kötődésű író-költő, Ezt elszúrtad című novelláskötete.

Vendégünk a Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezetének igazgatója, Tóth Zoltánné volt, akivel a véradásokról, az adománygyűjtésről, a Békéscsabán már 2. születésnapját ünneplő ukrán kisfiúról, Radionról, de a Vöröskereszt előtt álló kihívásokról is beszélgettünk.

A Békés–Borsod-Abaúj-Zemplén eldöntővel vette kezdetét szombat délelőtt Cegléden a Területi Amatőr labdarúgó-válogatottak Országos Nagypályás Tornája négyes döntője. Az első alkalommal finalista viharsarki együttes nyomban az aranyéremért játszhat vasárnap, miután emberfórját kihasználva, kétgólos sikert aratott. Az ellenfél a délutáni Győr-Moson-Sopron–Baranya párharc győztese lesz.

Brüsszel Ukrajna európai uniós csatlakozásának erőltetése helyett inkább koncentráljon a fegyverszünet és a béketárgyalások előmozdítására – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Néhány kedves cselekedet életeket változtathat meg – a hatalmas szívű Peti jól tudja ezt, rá mindenki számíthat.

A Kormorán zenekar énekese, Vadkerti Imre és 50 fiatal orosházi táncos főszereplésével mutatja be Világnak világa – Táncba foglalt őserő címmel az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola első önálló táncszínházi előadását. A produkció december 12-én debütál az orosházi Petőfi Művelődési Központban, a felkészülés pedig már a végéhez közeledik.

Kihirdették Az év kiváló magyar méze verseny eredményeit a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál részeként szombaton délután a fürdővárosi Vigadóban. Az elismerést ebben az évben a gyékényesi Pálfy-Oszkó Méhészet nyári virágméze érdemelte ki. Az eseményen Göndöcs Benedek Méhészetért emlékéremmel ismerték el dr. Nagy István agrárminisztert.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában