2023.12.02. 21:07
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. december 2.
A szombat sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-minden történt 2023. december 2-án.
Ismét elhoztuk a leglényegesebb híreket
A címvédő Vasas hatalmas csatában, 140 perc alatt ötszettes mérkőzésen nyert a Békéscsaba otthonában a női röplabda Extraliga alapszakaszának szombati rangadóján. A házigazdák jól kezdtek, majd hátrányból egalizáltak, a fordulatos döntő játszmában pedig a meccslabdájukról nyert a fővárosi gárda.
Megkezdődött a Karácsonyi varázskastély című programsorozat szombaton a gyulai Almásy-kastélyban, illetve a látogatóközpont előtti téren.
Ismét megtartották a hagyományos lovas mikulásozást a Fényesi tanyák lovasai szombaton Békéscsabán, a Lencsési lakótelepen, illetve természetesen a fényesi tanyákon. A csapat jó hangulatot és apró meglepetéseket is magával vitt a túrára.
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a választókörzetében élő László Istvánnét a napokban Szarvas Péter polgármester.
Felavatták a szabadkígyósi, egykori ókígyósi Wenckheim-kastély majorjában, az intézői lakban szombaton a Pándy Kálmán emlékszobát és kiállítást. A gyulai kórház névadója ebben az épületben született 1868-ban. A gyulai kórház 1986-ban vette fel a nemzetközi hírű pszichiáter nevét. Az intézői lak tárlatait jövő januártól látogathatja a nagyközönség.
Nagyszénás önkormányzata TOP Plusz forrást nyert 2022-ben, ennek a felhasználásával végezhette el óvodafejlesztését. Szombaton átadták a megújult, bővített Táncsics utcai épületet.
A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett szombati sorsolásán.
"Magyarország biztonságára a dollárbaloldal jelent veszélyt", mert "külföldi megrendelőik kedvéért Gyurcsányék háborúba sodornák az országot", újra leépítenék a nemzeti haderőt, elajándékoznák fegyvereinket és feladnák hazánk szuverenitását - reagálta a Fidesz szombaton Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnökének kijelentéseire.