2023.09.11. 12:06
Testvértelepülési jubileumot ünnepeltek - galériával
Az ünnepi képviselő-testületi ülésen a testvértelepülési partnerséget a megerősítő oklevél aláírásával is szentesítették. Elhangzott, a települések közötti majd' 300 éves történelmi kapcsolat a mai napig élő maradt, és az utóbbi években sokat erősödött.

Forrás: Beküldött fotó
A napokban nyilvános ünnepi képviselő-testületi ülésen ünnepeltük a Gerolzhofen városával fennálló 35 éves partnerségi és 15 éves testvértelepülési megállapodás jubileumát – adta hírül Szelezsán György, Elek polgármestere. Hozzátette, mindannyian büszkék arra, hogy a települések közötti majd' 300 éves történelmi kapcsolat a mai napig élő maradt. Több generáció járult ugyanis hozzá mindkét városban, hogy a barátság fennmaradjon, sőt a mai, igen magas szintre erősödjön.
Kifejtette, sajnos sokan már nem lehettek jelen a közös ünneplésen, ezért nekik, az újabb generáció tagjainak tovább kell vinniük és erősíteniük ezt a testvéri kapcsolatot. Hangsúlyozta, megtisztelő volt számára, hogy házigazdaként ünnepi beszéddel elsőként köszönthette a megjelenteket és a Gerolzhofen és Laudenbach városából érkező delegáció tagjait.
Szelezsán György gondolatait követően ünnepi beszédet mondott Harrach Péter, a magyar országgyűlés tagja, Thorsten Wozniak, Gerolzhofen polgármestere, Pluhár László, Elek egykori polgármestere, Joschi Ament, a Kulturkreis Elek és a Magyarországról Származó Németek Szövetségének elnöke, valamint Wittmann László, az eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Az ünnepi beszédeket és az ünnepi műsort követően pedig a testvértelepülési megállapodást a partnerséget megerősítő oklevél aláírásával is szentesítették.