Biztonság

2023.07.07. 11:16

Harmadával csökkent a bűnesetek száma Zsadányban

Szabály- és jogkövetők a zsadányiak, biztonságos a település – hangsúlyozta Dudás Árpád polgármester.

Licska Balázs

Elmondta, hogy a képviselő-testület nemrég tartott ülésén beszámolt a rendőrség az előző évi tevékenységéről. Kiderült, hogy tavaly 12 bűncselekményt regisztráltak a faluban, az előtte való esztendőben pedig 17-et: azaz egy év leforgása alatt harmadával csökkent az esetek száma. A mostani 12 között volt egy lopás, egy rongálás és két csalás.

A közlekedésbiztonsági helyzetről elmondható: amíg 2021-ben egy könnyű sérüléssel járó baleset történt Zsadány közigazgatási területén, addig 2022-ben volt egy halálos és egy könnyű sérüléses.

Dudás Árpád polgármester hozzátette: a korábbi időszakban több alkalommal is pályáztak térfigyelő kamerák telepítésére, azonban egyszer sem nyertek támogatást. Minden alkalommal felhozták, hogy a statisztikai adatok szerint kiváló a közbiztonság a faluban, így pedig nem indokolt ilyen fejlesztés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában