Büszkék a kondorosiak az értékeikre

Kepenyes Pál képzőművész, a Kondorosi Csárda, Petőfi István életútja és településszervező tevékenysége és a kondorosi hegyeshalom szerepelt a helyi értéktárban. 2022 májusában aztán újabb öt anyagot fogadott el a bizottság. Így helyi érték lett Balogh Zsigmond fafaragó, népi iparművész életműve és művészeti munkássága, Dérczy Ferenc élete és településszervező tevékenysége, a Betyár Napok a Kondorosi Csárda mellett, a bókoló zsálya, valamint Paulikné Sasvári Ilona élete és sportolói munkássága.

A települési értéktárbizottság legutóbbi ülésén vette fel a helyi értékek sorába Balczó András életművét, sportolói munkásságát, a Kondorosi Rózsa Pávakör nemzetiségi, hagyományőrző művészeti munkásságát, Petőfi István Csákón írt verseit, levelezéseit, valamint Csernus Tibor festőművész és grafikus művészeti munkásságát. Emellett 2022-ben a megyei értéktárba került be a Kondorosi Csárda.

A hit repítette a győzelmek felé

A mostani helyi értékek közül a széles nyilvánosság előtt minden bizonnyal Balczó András olimpiai bajnok öttusázó a legismertebb. A javaslatot az Alföldi Vadásztársulat Közhasznú Alapítvány nevében Paluska Zoltán elnök készítette.

Balczó András 1938-ban született. Családja 1934-ben költözött Szarvasról Kondorosra, majd Balczó másfél éves korában Nyíregyházán telepedtek le.

– Háromszoros olimpiai bajnoki címet szerzett, kétszer csapatban (1968 és 1972), egyet egyéniben, 1972-ben – ecsetelte Paluska Zoltán. – Egyéni világbajnokságot először 1963-ban nyert, majd ezt még négyszer megismételte (1965, 1966, 1967, 1969). Utolsó világbajnoki győzelmét éppen Budapesten aratta, ahol futása végén a szurkolók a pálya minden oldaláról özönlöttek be a célegyeneshez, és együtt futották végig vele az utolsó métereket.

Paluska Zoltán kiemelte, Balczó éveken át saját maga edzője volt, mivel senkinek a módszereit nem találta elég megterhelőnek ahhoz, hogy elérje célját. Miután visszavonult, kapott ajánlatokat külföldről is, de a magyar öttusa közelében szeretett volna maradni. Mivel nem lépett be az MSZMP-be, sőt portréfilmjében komoly kritikát fogalmazott meg a kommunista rendszerrel szemben, sportvezetői karrierje elé akadályokat gördítettek. A világ első számú és mindmáig legsikeresebb öttusázója tíz éven át várt arra, hogy felkérjék szövetségi kapitánynak, és addig – hogy az öttusa közelében maradjon – az öttusaistálló belovaglója volt, nagyon alacsony fizetésért.

Mivel nem lehetett szövetségi kapitány, 1983-tól szabadúszóként járta az országot. 1996-ban Magyar Örökség díjat, 2001-ben Csík Ferenc-díjat kapott. 2004-ben választották a Nemzet Sportolói közé, 2008-ban Kondoros díszpolgára lett. 1945-ben házasodott össze Császár Mónika olimpiai ezüstérmes tornásszal, és boldogan élnek budakeszi házukban, amit Balczó András maga épített. 38 évesen lett először apa, aztán még 11 gyermekük született. Küldetés című filmje óta több mint 2500 alkalommal tartott előadásokat, élménybeszámolókat pályafutásáról, többek között Kondoroson is. Élő legenda, többek között azért, mert nem a siker megszerzésében fogalmazta meg küldetését, hanem a maximumra törekvésben. Elfogadta a vereséget, nem kárhoztatta a sorsot. Eredményeinek hátterében pedig nem más állt, mint a hit, ez röpítette a győzelmek felé.

Mindig is kondorosinak vallotta magát

Csernus Tibor festőművész 1927-ben született Kondoroson,  nyolcéves korában költöztek családjával Pestre. Édesapja amatőr festő volt, fiát már gyerekkorában elkápráztatta a festés varázsa.

– A későbbi Kossuth-díjas művész egy nyomdában dolgozott litográfus tanoncként, majd 1944-ben az iparművészeti iskolában folytatta tanulmányait, grafika szakon. 1945-ben hadifogságba esett, a háború után viszont felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurélt választotta mesterének. Első Munkácsy-díját még főiskolásként kapta 1952-ben, a másodikat 1963-ban – hangsúlyozta Ribárszki Anna, a kondorosi könyvtár munkatársa, a javaslat benyújtója.

A főiskolai évek alatt a mester-tanítvány viszonyból barátság szövődött, a diploma megszerzése után Bernáth munkát adott Csernusnak. A szovjet-zsdanovi elmélet követését mestere nem erőltette, hiába volt a szocialista realizmus egyik kedvelt művésze. A kortárs művészetről természetesen a főiskolán hallani sem lehetett, viszont Csernus és szobrász felesége, Sylvester Katalin rendszeresen járt olyan művészeti körökbe, ahol becsempészett külföldi művészeti kiadványokhoz juthattak, illetve lakáskiállításokon vehettek részt.

Az ötvenes évek egyedül elfogadott művészeti stílusa, a szocialista realizmus a fiatal festőt hidegen hagyta. Párizsban először 1957-ben járt feleségével együtt. A francia fővárosban már akkor népszerűek voltak grafikái. Bernáth Aurél azonban 1958 tavaszán utánuk ment, és hazacsalta őket. Onnantól kezdve hiába is akart Csernus visszamenni Párizsba, nem engedték ki az országból.

Végül, 1964-ben a francia nagykövet kérdezett rá Aczél Györgynél, a Kádár-korszak legfőbb kulturális irányítójánál, miért nem engedik ki a külföldön oly népszerű festőt Magyarországról. Valószínűleg ennek hatására telefonáltak a minisztériumból Csernuséknak, hogy pakoljanak össze, és 48 órán belül hagyják el az országot. Miután feleségével rövid időn belül francia állampolgárságot kaptak, a festő itthoni műtermét azonnal elvették, holmijait széthordták, a műteremben lévő képei pedig szőrén-szálán eltűntek.

Csernus Tibornak – számos jelentős, nemzetközi tárlat után – az első magyarországi kiállítása 1989-ben volt a Műcsarnokban. 1997-ben Kossuth-díjat kapott, és Kondoros díszpolgára lett. Munkáit rangos külföldi és magyar magán- és közgyűjtemények őrzik. Mindig is kondorosinak vallotta magát.

A nagy költő öccse is írt verseket

Petőfi István – nagy költőnk, Petőfi Sándor öccse – 1825-ben született Szabadszálláson. Sándor apósa, Szendrey Ignác révén 1858-ban a kondorosi Nagymajorban, Geist Gyula birtokán kapott állást. Ebben az évben lett Szendrey Júlia kérésére Petőfi Sándor fiának, Zoltánnak a gyámja. A szarvasi gimnáziumot kerülő, a gazdasági élet iránt nem érdeklődő, vándorszínésznek álló, adósságokat hátrahagyó, bohém ifjú pártfogása nagy feladatot adott nagybátyjának. Zoltán fiatalon 1870-ben, tüdőbajban halt meg.  

– István egyik legismertebb versét Gyulai Pálné halálára címmel írta. Két nappal korábban hunyt el Gyulai Pálné Szendrey Marika, Sándor sógornője. István megható költeményt szerzett a gyászesetről. Petőfi Istvánnak azért is nagy fájdalmat okozott a gyászhír, mert az 1850-es évek elején titokban szerelmes volt Marikába. István legjobb barátja egy szomszédos, gyomai földesúr, Wittmann Ignác volt. A Csákón 1858 és 1890 között született versei közül jónéhányat hozzá írt  – hangsúlyozta Klucsik Árpád javaslattevő, aki a Petőfi Istvánról elnevezett kondorosi általános iskola tanára. – Levelei közül a legtöbbet Gaylhoffer Antóniának küldte, akit később feleségül is vett. Hamarosan szétköltöztek, de nem váltak el. István írt leveleket Szendrey Júliának és a barátainak is.

Kevésbé ismert, hogy Kondoroson ismerkedett össze egy ispán megözvegyült feleségével, Bartl Ferencnével, akivel élete végéig fenntartotta kapcsolatát. A csákói és szarvasi szájhagyomány szerint 1876-ban házasságon kívül fiuk született. Mivel Antónia nem volt hajlandó elválni férjétől, ezért Petőfi a gyermeket a nevére nem vehette. Így a három évvel korábban elhalt ispánról Bartl Istvánnak keresztelték el. A feltehetően utolsó Petőfi-vér a szarvasi gimnáziumban, majd Németországban tanult, s végül jogot végzett. Gyakran látogatta meg apját Csákón, s ahogy növekedett, egyre inkább hasonlított rá. Bartl „Petőfi” Istvánnak az első világháború környékén sajnos nyoma veszett, így feltehetően ezen az ágon ő volt az utolsó Petőfi-leszármazott.   

Aranypáva-díjat is kiérdemelt a csoport

Huszonegy menyecskével és Dankó Jánosné, Zsuzsa néni vezetésével alakult meg a Kondorosi Rózsa Pávakör 1974-ben. Vasárnap délutánonként összeültek, mivel senki sem tudta, hogyan állítsák össze a műsort. Zsuzsa néni egyet azonban bizonyosan tudott, és mindig is vallott: „Ezt nem lehet igazán tanítani, belülről kell kezdeni”.

Az alapítók a következők voltak: Brusznyiczki Mihály, Csonka Andrásné, Dobrotka Pálné, Farkas Jánosné, Gyöngyösi Pálné, Gyurcsán Jánosné, Kiszely Jánosné, Korim Jánosné, Kovács Mihályné, Kővágó Pálné, Kurucz Jánosné, Kurucz Lászlóné, Králik Istvánné, Ladnyik Jánosné, Nagy Istvánné, Orosz Mihályné, Ponyiczki Györgyné, Sándor Andrásné, Sárkány Pálné, Sutyinszki Mátyásné és Szilágyi Sándorné.

A citerazenekar 1975-ben alakult meg, és attól kezdve segítette a kórust. Ekkor a népdalkör létszáma is bővült, valamint 15 férfi lépett be a csoportba.

– A Rózsa név onnan eredt, hogy egyrészt számos ilyen nevet viselő gyűjteményt ismertek, a másik pedig városunk történetéhez kapcsolódik, a híres betyár, Rózsa Sándor legendája. Ezt kiegészítette, hogy ez a virág közkedvelt népi motívum – ecsetelte Ribárszki Anna javaslattevő. – Dankó Jánosné, Zsuzsa néni 30 évig volt a Rózsa Pávakör vezetője, őt 2004-től Látkóczki Miklósné, Jusztika néni követte.

A „Rózsa” rengeteg népzenei eseményen, fesztiválon, minősítő nemzetiségi találkozón vett részt. A népzeni élet elismert szakemberei számos alkalommal rangos kitüntetéssel díjazták pávakört. Ezt bizonyítják a többszörös országos „Kiváló és Arany Minősítések”, a Nívódíj (1981 és 1991) és az Aranypáva-díj (1999 és 2001), mely a legmagasabb országos szakmai elismerés.

Mára, sajnos, a csoport tagjai az évek múlásával idősek lettek, és korukra tekintettel nem vállaltak fellépéseket. Így a Rózsa Pávakör utánpótlás hiányában feloszlott. Ugyanakkor pótolhatatlan szerepet töltött be a helyi kultúra ápolásában. A magyar népzene és szlovák dalok gazdag tárházát tették magukévá, és adták tovább az utókornak. A szlovák klub a szlovák nemzetiségi házban emlékszobát rendezett be művészeti munkásságuk tisztelete jeléül.