Turizmus

2022.10.25. 13:18

Kampányt indítanak Gyulán: a város továbbra is nyitva marad!

Széles körű marketingkampányt indítanak a gyulai turizmus szereplői, amelynek legfőbb üzenete: „Gyula nyitva van!”

P. G.

A város várja a turistákat

Fotó: Bencsik Ádám

Közleményében a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Tourinform Iroda kiemelte, minden turisztikában érintett számára fontos, hogy a lehető legteljesebb képet lássa arról, mi várható az elkövetkezendő hónapokban.

Gyulán szakmai fórumok és átfogó egyeztetések folytak a város polgármesterével, dr. Görgényi Ernővel, a legnagyobb szállodák tulajdonosaival és igazgatóival, vendéglátóegységek képviselőivel, az apartmanok, panziók érdekképviseletét is ellátó Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőivel és a legnagyobb vonzerővel bíró turisztikai attrakciók igazgatóival. Az érintettek teljes egyetértésre jutottak a jövőt illetően: „Gyula nyitva marad!”

– Sorra értesülünk más desztinációkban zajló ideiglenes vagy akár végleges bezárásokról, ezért nem is lehetne időszerűbb az üzenetünk: „Gyula nyitva van!” és továbbra is várja a kikapcsolódni, feltöltődni vágyókat. A turisztikai szolgáltatók elköteleződtek amellett, hogy ezt az üzenetet egy átfogó és látványos marketingkampány keretében közvetítsék a megmaradt kereslet irányába – fogalmazott a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. – Az eredményesség érdekében egy széles körű marketingkampány vette kezdetét 2022 októberében. A kampány fő üzenete: Gyula nyitva van! A kampány koordinálását a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. végzi, a megvalósítása pedig partneri összefogásban, közös erővel történik. A gyulai turisztikai szolgáltatók – a Várfürdőtől az apartmanokig – írásbeli és szóbeli kommunikációjuk során tudatosítják mindenfelé, hogy „Gyula nyitva van!”

A Gyulára érkező vendégek számára elérhető programlehetőségekről, valamint szolgáltatásokról a naprakész és hiteles információk folyamatosan frissülnek a városi turisztikai portál: a visitgyula.com felületén.

Mindannyian hisznek abban, hogy az emberekben megmarad az utazás iránt vágy. A pandémiás időszak kihívással teli évei alatt megtapasztalták, hogy a közösen átélt nehézségek miként hozzák össze őket, és hogy a problémák közepette még elszántabban dolgoznak együttes céljaik megvalósításán. Bár a jövőbe nem láthatnak, abban biztosak, hogy a gyulai turisztikai szektor résztvevőin nem fog múlni a siker – hangsúlyozták.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában