Százhuszonöt éve született a fekete bojtár, Sinka István

1897. szeptember 24-én Nagyszalontán született Sinka István, Arany János szülőházától egy kőhajításnyira, Zilahi Lajosétól pedig egy iramodásnyira, tehát egy igen illusztris irodalomtörténeti környezetbe. Igaz, ez az ő életét nem befolyásolta, mivel kint élt a pusztában, az ősei is pásztorkodással foglalkoztak. Kisgyermekként ebbe a világba nőtt bele. 1920 körül került a békési legelőkre első feleségével, Pap Piroskával, bojtár volt a bélmegyeri, gereblyési majorban, majd számadó juhász Mágoron – kezdte Csősz Ferenc, a művelődési központ igazgatója.

Nincstelenek voltak, és nagy erőfeszítések árán került az első padba a csizmások, a gazdag gyerekek közé. Ez az érzés egész életét végigkísérte, nagy fájdalma volt, hogy gyermekként is dolgoznia kellett, hogy nem folytathatta tanulmányait. A nagyszalontai Arany János Főgimnáziumhoz például annyi köze volt, hogy az építéséhez ő is hordta a téglákat.

Óriási volt a tudásvágya, égett benne a kíváncsiság, az érdeklődés tüze, ami mindig tovább lendítette. Egyszer a pusztán egy asztalossegéddel elcserélt egy kisbárányt egy Petőfi Sándor-kötetre, amely annyira meghatározó olvasmány lett számára, mint a Biblia. Első költeményét tintaceruzával csizmaszárra írta, majd onnan jegyezte le aztán papírra.

Később, a Fekete bojtár vallomásai című kötetében úgy emlékezett: amikor birtokba vette a házat, a szomszéd megkérdezte, hogy mikor jön az édesapja. Erre azt válaszolta: majd az ítélet napján. Ezzel mutatkozott be a vékony, vézna, ám gyors gondolkodású Sinka István. Napszámot, bérmunkát vállalt, közben vágyott a szabad életre, hiszen őseitől azt örökölte; a földművesség, a gazdaélet idegen volt számára.

Első verse a Magyar Faluban jelent meg 1932-ben, majd a szeghalmi Péter András gimnázium adta ki első kötetét – Gönczy Béla református tiszteletes és Nagy Miklós igazgató segítségével –, Himnuszok Kelet kapujában címmel, annak előszavát Féja Géza jegyezte. Ezzel került be az irodalmi köztudatba, megismerkedett és barátságot kötött Szabó Pállal és Barsi Dénessel, akikkel 1935-ben megalapították a Kelet Népe címmel a népi írók folyóiratát, és itt ért igazán költővé.

Ugyanakkor ő saját magát és életét is sokkal többre tartotta azokénál, akiknek a sört mérte. Ezt a munkát nem igazán kedvelte, lévén a pusztában saját maga főnöke lehetett.

Első neje, Pap Piroska 1936-ben hunyt el, és ezzel véget is ért Sinka István vésztői korszaka. Rövid ideig élt Gyulán is, majd Budapestre költözött, immár második feleségével, Péczely Katalinnal. A könyvkiadó Püski Sándor karolta fel, ő jelentette meg köteteit, köztük a legismertebbet, a Fekete bojtár vallomásai címűt. Mivel nem tűrt megalkuvást, nem igazán illeszkedett be a fővárosi irodalmi életbe, idegennek érezte magát. A 40-es évek végétől pedig a kommunista diktatúra hallgatásra ítélte, csak a 60-as évek elejétől tudott újra publikálni.

1969-ben hunyt el, súlyos beteg volt, harmadik felesége, Szin Magda ápolta. A halálát követően kezdték el igazán felfedezni, munkásságára a 70-es, 80-as években figyeltek fel újra igazán, 1990-ben kapott posztumusz Kossuth-díjat. Csősz Ferenc szerint egyre többen olvassák Sinka Istvánt, szeretik tiszta hangú költészetét. Munkáiban a magyarság ősi pusztai hangja tört felszínre, mint a búvó patak, ezt emelte be az irodalomba. Aláhúzta: hatalmas mélység fedezhető fel az írásaiban, nem egy felszínes alkotóról van szó, és biztos helye van a magyar irodalmi palettán.

Több kötetét is kiadták, az akkor újonnan épült művelődési központ 1988-ban az ő nevét vette fel, az országban egyedüli egész alakos szobra az intézménynél kapott helyet, a vésztő-mágori szoborparkban is van mellszobra. Kárpát-medencei vers- és prózamondó versenyt szerveznek tiszteletére, emlékkiállítást alakítottak ki számára, felújították egykori lakóházát, 2013-ban pedig megkapta a Vésztő díszpolgára címet.

Nemrég újult meg egykori vésztői lakóháza

Vésztőn – nem meglepő módon – a Sinka István utcában található a fekete bojtár egykori lakóháza. Ez is a városra jellemző, úgynevezett FAKSZ-házak egyike, amelyeket az 1925-ös, a települést sújtó árvíz utáni újraépítés során építettek. A lakóházon két emléktábla is látható, az egyik a 70-es években került fel rá, a másik pedig pár éve a felújítás apropóján.

Az egykori lakóházban két szobát rendeztek be, számos érdekesség ismerhető meg Sinka István életéről és irodalmi pályafutásáról. Bele lehet kukkantani több évtizeddel ezelőtti folyóiratokba, amelyek írásait közölték – a Magyar Élettől a Kelet Népén át a Magyar Csillagig –, de megjelent köteteinek régi példányai ugyancsak helyet kaptak a vitrinekben.

Személyes tárgyai közül is kiállítottak néhányat – van bicska a sorban –, illetve eredeti bútorai közül egy asztal és két szék képezi a tárlat anyagát. Érdekesség, hogy az egyik szék aljára fia, Sinka Zoltán karcolt fel egy szöveget évtizedekkel ezelőtt, amely ma is olvasható rajta: „Oh ifjúság, koronád volt e szék”.

A kiállításvezetőben azt írták, hogy Sinka István szerzeményeiben a pusztai élet nyomorúságát, az elnyomott pásztorok, zsellérek, uradalmi cselédek keserűségét kiáltotta világgá. A mindenkori politikai széljárástól függetlenül írt, és mondanivalóját kíméletlen őszinteséggel fogalmazta meg. Az 1956-os forradalmat verssel köszöntötte.