2022.07.05. 06:56
Új közösségi teret kapnak a fiatalok Békéscsabán
Ifjúsági közösségi színteret alakítanak ki a fiataloknak a Széchenyi-ligetben, a Körösök Völgye Látogatóközpontban, amely a tervek szerint október 3-án, a garabonciás napok alkalmával nyílik meg. A tér működtetésével a Táliber Közösségfejlesztő Alapítványt bízta meg a város.
Varga Tamás alpolgármester a városi közgyűlés nemrég tartott ülésén elmondta: egy éve fogadták el az ifjúsági koncepciót. A dokumentum egyik leglényegesebb megállapítása az volt a közel 1400, 15–19 éves fiatal megkérdezését követően, hogy „kell egy hely”, hogy szükséges egy olyan közösségi tér a számukra, amely képes többféle funkciót betölteni, többféle szolgáltatást nyújtani, megfelelő szakmai háttérrel.
Az Andrássy Úti Társaskör 2019 végi megszűnését követően nem volt önkormányzat által fenntartott hely a középiskolások számára, tudták, hogy ezt a hiányt pótolni kell. Több helyszín is szóba került. A városi közgyűlés elé került anyag szerint egyébként a fiatalok nem fogalmaztak meg túlzó elvárásokat: legyen tiszta, rendezett, biztonságos és jól megközelíthető környezet, ahol van vezeték nélküli internet, illetve ahol találkozhatnak és rendezvényeket tarthatnak.
Az ifjúsági kerekasztal nemrég ülésezett a Széchenyi-ligetben, a látogatóközpontban, és Pócsi Gabriella, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkaszervezet-vezetője jelezte, hogy az újonnan épült nyugati szárny emeleti részén lenne szabad hely.
Van egy 34 négyzetméteres klubhelyiség, amelyhez tartozik egy teakonyha is, valamint egy 12 négyzetméteres iroda, némi raktárral – ezek állandóan a fiatalok rendelkezésére állnának. Emellett Réthy termet és a nagytermet havonta négyszer, valamint alkalmanként az udvart is használhatnák.
A tereket a következő hónapokban rendeznék be, alakítanák át némileg, és az ifjúsági közösségi színtér október 3-án, a 30. Csabai Garabonciás Napok nyitányaként tárná ki kapuit – így sok fiatalhoz rögtön eljutna a híre. Az első három hónap próbaidőszak lenne, tapasztalatokat szereznének.
A tér működtetésével a városi közgyűlés ülésén a Táliber Közösségfejlesztő Alapítványt bízták meg. A civil szervezet – amelynek a feladat ellátására 1 millió forintot biztosítottak – részt vett az ifjúsági koncepció előkészítésében, a fiatalokat megszondáztató felmérésben is.
Az alapítvány elnöke, Zsótér Mária a helyszínen elmondta, hogy a lépcsőn az emeletre jutva rögtön egy közösségi térbe kerülnek a fiatalok, és hogy sok apró zegzug áll majd a rendelkezésükre, amelyeket szabadon, bármiféle számonkérés nélkül, ugyanakkor ellenőrzött körülmények között használhatnak.
Megmutatta a helyiségeket, így a klubszobát is, ahol akár harmincan is elférhetnek, és amelyet belaknak majd a fiatalok és az ifjúsággal foglalkozó közösségek. Mivel a fiatalok nem kedvelik a steril helyeket, ahol minden az élére van állítva, ezért romkocsma hangulatot teremtenének régi bútorokkal, fotelekkel és ülőgarnitúrákkal, azokat némileg átalakítva és rendbe téve. Fontosnak mondta a teakonyhát, amelynek van létjogosultsága, hiszen egy közös kávézás vagy teázás is lehet közösségteremtő.
Az üzemeltetés során építenek majd az önkéntesekre, a közösségi szolgálatot teljesítőkre, és szeretnék a fiatalokat rábírni arra, hogy lényegében ők működtessék az ifjúsági közösségi színteret, amiben az alapítvány egyfajta mentorszerepet tölt be.
Egyetértés volt a helyszín kiválasztásában
Szarvas Péter polgármester hangsúlyozta: a helyszín kiválasztásában egyeztettek a fiatalokkal foglalkozó civil szervezetekkel, a városi diákönkormányzattal, valamint a diákpolgármesterrel és -alpolgármesterekkel is, és mindannyian támogatták, hogy a Körösök Völgye Látogatóközpontban kaphasson helyet a közösségi tér. A Fidesz-KDNP-frakció nevében Paláncz György tanácsnok elmondta, az Andrássy Úti Társaskör megszűnése után szükség volt egy olyan helyre, ahol a fiatalok találkozhatnak, ahol szolgáltatásokat nyújtanak számukra, megfelelő szakmai háttérrel, kontrollal.
A Hajrá Békéscsaba-frakció képviseletében dr. Szigeti Béla, az ifjúsági és sportbizottság elnöke kiemelte: kapnak egy állandó helyet a fiatalok, és a közösségi színteret működtető Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány és annak elnöke, Zsótér Mária révén lesz olyan szakember, akihez fordulhatnak.