Az Isten háta mögül címmel jelent meg a sarkadi Szabó István kötete

– Vaskos, több mint 300 oldalas kötetet jelentetett meg. 

– Azokat a történeteket írtam meg, amit én és a sorstársaim átéltek Trianon után, de inkább az 50-es, 60-as, 70-es évektől eddig. Vidámság, humor nélkül nem lehetett volna kibírni azokat a romániai időket, és elmesélek szülőföldemről származó vicces, olykor vastag anekdotákat is. De nem én vagyok itt a lényeg. Mellbe vágott, hogy szülőfalum, Nagyvarjas lassan kipusztul. Egyre kevesebb gyerek született, egyre többen elmentek, köztük én is, ahogy mondták, eliskolázódtak onnan a gyerökök. Több hullámban több százan jöttek át az anyaország határain belülre, én 1990 után pályáztam haza. Mást találtunk itt. Jobb, demokratikusabb, szabadszájúbb társadalmat, némi szomorúság viszont, hogy a legtöbben csak felületesen ismerik a magyar történelmet. Nálunk, annak idején ez tiltott csemegének számított. Összeverték a csendőrök azt Romániában, aki piros-fehér-zöld kombinációba öltözött, vagy betörték az ablakot, ha abban piros és fehér muskátli tündökölt zöld levéllel. De nem kívánom, hogy megértsék, milyen kisebbségben élni. És hiába is mesélem. Meghallgatnak, ám nem értik, hogy ez milyen abszurdum. 

– Úgy tudom, a Magyarországra kerülése is kalandos volt. 

– Kétszer kerültem át. Nem felejtem az első dátumot. 1989. május 29-ére virradóra szöktünk át egy székely barátommal. A szülőfalumból indultunk, tudtam, hogy merre és mennyire van a határ. Be is vettünk egy dombegyházi fényt, hogy az a megfelelő irány, közben káromkodtunk, nevetgéltünk, oldva a stresszt. Volt, hogy kúsztunk, másztunk, átkeltünk egy csatornán is. Aztán egy farmhoz értünk. Biztos voltam benne, hogy Magyarországon vagyunk, de aztán megláttunk egy táblát: románul szerepelt rajta a felirat, hogy dohányozni tilos. Átléptük a határt, tettünk is egy pár métert Magyarországon, azonban sikerült visszaszöknünk Romániába. Hazamentünk, de Arad irányából, nehogy meglássák, hogy sárosan jövünk a magyar határ felől. Akkor elhatároztam, hogy majd ősszel, télen ismét megpróbálom. Aztán következett a román fordulat, 1990. február elején meg is kaptam az útlevelem, és másodszorra már azzal jöttem át. 

– Filozófia szakra járt a kolozsvári egyetemen. Hogyan jött képbe a történelem? 

– Csalódtam a filozófiában. Hegel, Kant, Marx és Engels – ezek annyira száraz, elvont anyagok voltak nekem. Ki olvassa őket? Szép, szép a filozófia. De jobb lett általa a világ? Nem. Ez a kételkedés a gyerekkorom óta bennem van. Ám nem átkozom el a filozófiát. Hiszen így tudom a történelmet egyszerre kívülről és belülről, lentről és fentről is nézni. Úgy végeztem az egyetemen, hogy középiskoláig bezárólag történelmet és filozófiát taníthatok. 1972-ben Székelyföldre, Szentegyházára kerültem, ahol 16 évig tanítottam. Szép időszak volt, sokat tanultam a székelyektől, mondhatni a második egyetemem volt. Sok mindenben mások, sok mindenben ugyanazok vagyunk. 

– Magyarországon egyből Sarkadra került? 

– Dombiratoson kezdtem, majd Békéscsabára, a Keménybe kerültem, onnan pedig a Közgébe. Ennek is megvan a maga története. Az akkori igazgatóhelyettes és egy másik férfi arról tanakodott egy sörözőben, hogy ki volt az első magyar páncélos hadosztály parancsnoka 1944 őszén. Meghallottam ezt a fura beszélgetést, és tűkön ültem, mert tudtam. Pont előtte olvastam erről egy könyvet. Érdekelt, kik voltak azok, akik tíz napra felszabadították a szülőföldemet. Bocsánatot kértem, és mondtam is a választ: Koszorús Ferenc. Ennek a kapcsolatnak hála kerültem a Közgébe, ahol egy élmény volt tanítani, hiszen a gyerekek kérdeztek. Később jött Sarkad, 13 évet húztam le az itteni középiskolában. 

– Ma már sarkadinak mondaná magát? 

– Most már igen. 24 éve vagyok itt. Amikor először jöttem, néztem, milyen szépen gondozottak a házak, olyan ismerősnek tűnt minden. Megtetszett. Vannak olyan apróságok, amelyek akkor jelentéktelennek tűnnek, de eldöntik az ember sorsát. Az pedig levett a lábamról, hogy ennek a kisvárosnak van történelme. Hiszen mi minden volt itt!

Huszonnégy éve került Sarkadra

Szabó István 1949-ben született az Aradhoz közeli Nagyvarjason. 1967-ben nyert felvételt a kolozsvári egyetemre, aminek elvégzését követően Székelyföldön tanított, később oktatott Aradon is. 1990-ben került Magyarországra, előbb Békéscsabán élt, majd 1998-ban Sarkadon telepedett le. Több helyen, köztük a sarkadi hetilapban jelennek meg folyamatosan írásai, ezek adódtak össze egy könyvvé, amit a minap mutattak be a sarkadi bibliotékában.