A Föld legmagasabb vulkánját is meghódította a szarvasi hegymászó

– Kik voltak a társaid az expedíción?

– Négyen voltunk magyarok, és volt egy chilei társunk a csapatban. Kriván Anita Miskolcról érkezett, ő az egyetlen magyar nő, aki V7S teljesítő és jelenleg már négy vulkánnál tart a kihívásban. Az expedíció vezetője Dr. Nagy Balázs geográfus volt, ő Verőcén él és már több mint 10 éve foglalkozik klímakutatással az Ojos del Saladon. Velünk mászta meg nyolcadjára a vulkánt. Fülöp Gábor Budapestről erősítette a csapatot. Ő egy humoros kalandor, akinek sok ország és sok sikeres csúcsmászás van már a háta mögött. Chilei társunk Dr. Sebastián Ruiz Pereira volt. Sebastián öt nyelven beszél, kedveli a magyar filmművészetet, és természetesen hozzánk hasonlóan ő is imádja a hegyek varázslatos világát.

– Hogyan készültél fel a vulkán megmászására és mennyi idő kellett ehhez?

– Fizikailag gimnasztika edzésekkel, és több száz kilométer lefutásával készültem, lélekben pedig úgy, hogy december elejétől az indulásunk napjáig – ami február 7-én volt – minden nap az Ojos del Salado-val keltem, és feküdtem. A fizikai, és a lelki felkészülésen túl minden sikeres hegymászás alapfeltétele a megfelelő informálódás, így az internetről gyűjtöttem össze a szükséges információkat a hegyekkel, vulkánokkal foglalkozó weboldalakról, és más hegymászók leírásaiból. Természetesen óriási segítség volt számunkra Balázs, aki úgy ismeri az Atacama-sivatagot, mint én a szarvasi utcákat. Az expedíció magánszervezésű volt, és már december közepén elkezdtük a szervezést. A levelezés mellett több videóhívásos konzultációnk is volt, ekkor mindig átbeszéltük az éppen aktuális teendőket.

– Miért pont Chilét választottátok?

– Anitával, és Gáborral mindhárman Volcanic 7 Summits, magyarul "Hét vulkán" kihívás teljesítők vagyunk. A kihívás lényege, hogy meg kell mászni a kontinensek legmagasabb vulkánjait. Az Ojos del Salado (6.893 m) Dél-Amerika, és egyben a Föld legmagasabb sztratovulkánja. Chile, és Argentína határán magasodik, azonban a legtöbben északi oldalról, tehát Chile felől szoktak megpróbálkozni a heggyel. A V7S hegymászókihívásnak egyébként nincs magyar teljesítője, és eddig mindössze 23 ember vitte véghez világszerte. Nekem így az Ojos del Salado lett az ötödik vulkánom.

– Február 11-én hagytuk magunk mögött a civilizációt, és február 17-én érkeztünk meg az 5.246 méteres magasságban lévő alaptáborba. Na, persze nem azért, mert 7 napig utaztunk folyamatosan. A menettervet nagyon precízen állítottuk össze, szándékosan úgy, hogy minél jobban sikerüljön az akklimatizáció. Ennek köszönhetően minden egyes nap egyre magasabbra jutottunk, és egyre magasabban is aludtunk.

– Mennyi időbe telt a vulkán megmászása?

– Tizenegy napot töltöttünk el összesen az Atacama-sivatagban, és ebből öt napot voltunk az Ojos del Salado-n. Ahhoz, hogy sikerrel teljesítsük a küldetést, elengedhetetlen volt a lépcsőzetesség, illetve a megfelelő akklimatizáció. Az első komolyabb akklimatizációs kör a Mulas Muertas (5.910 m) hegyen volt, itt közel ötezer méteres magasságig túráztunk. Másnap megmásztuk a chilei-argentin határon magasodó Nevado San Francisco (6.016 m) hegyet. Ötfős csapatunkból hárman értük el a csúcsot, Balázzsal mi lettünk a hegy második magyar megmászói. Az Ojos del Salado-n már csak egy depózós kör volt, amikor az alaptáborból a felső táborhelyre felcipeltük a felszereléseink nagy részét. Viszont akklimatizáció szempontjából természetesen ez is hozzátett a sikerhez.

– Milyen időjárás nehezítette az expedíciót?

– A szél. Aki nem járt ott, az el sem tudja képzelni mennyi problémát okoz, és mennyire idegesítő a folyamatosan fújó szél. A csúcstámadás napján a 60, időnként 70 km/h-s szélnek köszönhető a cirka -25 C°-os hőérzet. Mivel ez a föld egyik legszárazabb területe, így csapadékban egyáltalán nem volt részünk.

– Milyen nehézségekkel szembesültetek eközben?

– A Laguna Verde tónál bedöglött a terepjárónk, így február 16-án a csapatból hárman lementek Copiapóba, hogy megjavíttassák. Mi addig Gáborral ketten négy és fél ezer méteren fent maradtunk a Murray-házban. A csúcstámadás napján, február 20-án minden vizem megfagyott, az egyik kulacsot még szét is repesztette a jég. Ugyanezen a napon Gábor kis híján fent maradt a hegyen. Nagyon nehéz órákat éltünk át aznap. Szétégett arc, kisebb fagyási sérülések, hányás és gyomorproblémák, hiperventilláció, az oxigénszegény környezet okozta fejfájás, szédülés. Egészségügyileg mindenfélében volt része a csapatnak, ezek többségét a magashegyi betegség (AMS) tünetei tették ki.

– Találkoztatok más hegymászókkal?

– Nem sokan mozogtak rajtunk kívül a térségben. Az Ojos del Saladon egy ukrán csapattal találkoztunk, egy kanadai szólómászóval, egy svájci párral, illetve egy ismeretlen nemzetiségű trióval. A február még javában szezonnak számít, ilyenkor van hogy több 10 ember tartózkodik a vulkánon.

– Hogyan viszonyultak a helyiek hozzátok?

– Sebastián irtó kedves volt, mindenben segített és minden feladatból kivette a részét. A chileiek általánosságban véve kissé maguknak valók és nem a hatékonyságról híresek, de mindenhol barátságosan fogadtak bennünket.

– Utólag visszagondolva mit tennétek másként?

– A Nevado San Francisco-ra (6.016 m) jobb lett volna korábban elindulni, de a terepjárónk akkor se igazán akart közreműködni. Személy szerint biztosan nem bíznék meg csak a kalapban. Az UV sugárzás rendkívül erős az Atacama-sivatagban, nem szabad megengedni magunknak azt a luxust, hogy nem kenjük be az arcunkat naptejjel.