Békéscsaba

2021.05.12. 17:29

Időutazásra hívja látogatóit a Munkácsy Mihály Múzeum

Bemutatta új állandó kiállítását a Munkácsy Mihály Múzeum Utazás térben és időben címmel, szerdán délelőtt. Az időspirálra felfűzött tárlat a megye múltját, kultúráját ismerteti meg az érdeklődőkkel, ahol a kezdetektől egészen a panelkorszakig kísérhetjük végig a helyi történéseket.

Vágvölgyi Nóra

Már csak egy hetet kell várni, és a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a Munkácsy Mihály Múzeum új állandó kiállítása – osztotta meg velünk Ando György a tárlat beharangozóján. A múzeum igazgatója elmondta, ezzel a kiállítással egy újabb fontos korszakhatárhoz érkezett az intézmény.

– A múzeum fejlesztése négy lépcsőben valósul meg.

Az első, a két épület összekötése, a második a Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című kiállítás megnyitója volt, a harmadik, a most nyíló állandó kiállítás, a negyedik és egyben utolsó lépcső pedig, a múzeum egész alakos, bronz Munkácsy Mihály szobrának a felavatása lesz – osztotta meg velünk az intézmény igazgatója.

Az eseményen Varga Tamás alpolgármester kiemelte, ez az átalakulás 2016 májusán vette kezdetét, amikor a megyeszékhellyel megkötötték a Modern Városok Program együttműködési megállapodását.

Ando György, dr. Bácsmegi Gábor, Varga Tamás, Martyin Emília és Gyarmati Gabriella árult el érdekességeket az új állandó kiállításról /Fotó: Lehoczky Péter/

– Már azon a nyáron meg is indult a tervezési folyamat, és bár eredetileg egy nagyszabású megnyitóeseményt álmodtunk meg a múzeumban, ezt most a járványügyi helyzet felülírta. De így is egy nagyon izgalmas időszak áll előttünk, hiszen jövő héttől egészen Mihály napjáig, mindig történik majd valami a múzeumban – árulta el az alpolgármester.

Mint elhangzott,

az idővonalra felfűzött tárlat közel 1000 négyzetméteren mutatja be a megye múltját és jelenét.

Az időspirál az alagsori részről indul, ahol Békéscsaba és környezetének természetföldrajzát, a különböző földtörténeti korokat, a jellegzetes növény- és állatvilágot bemutató kőzetek, fosszíliák, jégkorszak idejéből származó csontleletek kaptak helyet. Innen tovább haladva, a különleges régészeti leletek segítségével a neolitikumtól 1711-ig terjedő régészeti korszakok jellegzetességei jelennek meg előttünk.

– Igyekeztünk a legújabb tudományos eredményeket bemutatni a nagyközönségnek. Ráadásul a múzeum történetében először láthatnak több mint ezer régészeti tárgyat az érdeklődők – ismertette Bácsmegi Gábor régész koordinátor, a kiállítás egyik kurátora.

Innen a magasföldszinti kiállítóterekbe vezet az út, ahol Békéscsaba betelepítésének időszakától egészen napjainkig kísérhetjük végig, látványos formában a város történetét, népéletét, gazdasági-kulturális fejlődését.

– Ennek az egységnek a nyitóeleme egy szekér, ez jelképezi azt az 1718-as időszakot, amikor a Békéscsabaiak ide települtek.

A másik teremben megépítettük az evangélikus nagytemplomot, ahol a látogatóknak arra is lesz lehetőségük, hogy megkongassák a harangokat. Utána következik a piac, amit virtuális meglepetésekkel, jellegzetes tárgyakon keresztül idézünk meg a kiállító térben. Majd egy padlásra is bekukkanthatunk, ahol különböző korok kavalkádja jelenik meg. Innen a házmakettekhez jutunk, amelyek vitrinekként mutatják be a népi, polgári emlékeinket. Végül a vasútállomással és a panelkorszakkal zárul ez a rész – részletezte Martyin Emília, a tudományos-muzeológiai osztály vezetője. Hozzátette,

bár a kiállításon végig Békéscsaba áll a középpontban, a párhuzamos történeti és művészeti idősíkok segítségével kitekinthetünk az adott korszakok történéseire az országban és a világban.

Az új állandó kiállítás csúcspontja pedig mi is lehetne más, mint a múzeum nagytermében különálló egységként megálmodott új Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című állandó kiállítás, amely modern megoldásaival szintén különleges látványossággal örvendezteti meg a látogatókat. Ezt, és az állandó tárlaton helyet kapó képzőművészeti anyagot, annak különleges darabjait Gyarmati Gabriella művészettörténész ismertette.

– Érdekesség, hogy az állandó kiállításon szereplő legnagyobb és legkisebb mű is innen került ki. A legnagyobb alkotás a Munkácsy teremben látható Munkácsy Mihály Siratóasszonyok a keresztfánál című festménye, a maga 530 centiméterével. Míg a legkisebb, Oskó Lajos a polgári részben elhelyezett ismeretlen házaspárt ábrázoló két kis elefántcsontlapra festett miniatúrája – osztotta meg velünk a művészettörténész.

Ezek is érdekelhetik