2020.07.25. 10:00
A battonyai piacon cimbalmozik a zenész
Békés megyébe visszatérő vendég a híres cimbalmos, Radics Sándor. Szombat reggel óta a battonyai piacon a vásárlóknak zenél. Korábban már cikkeztünk róla, amikor az orosháziakat örvendeztette meg fantasztikus zenéjével, szintén a heti piacon. A Magyar Köztársaság Ezüst Keresztjével és Európa Unió Nagydíjjal kitüntetett zenész egy meghívásnak tesz eleget Battonyán. Zajlik ugyanis a városban az az író, költő, művész alkotótábor, ahova idén is több mint félszázan érkeztek (a határon túliak a koronavírus miatt távol maradnak a battonyai rendezvényektől).

Forrás: Battonyai művelődési ház
A zenei élményt kivitték a piacra, hogy minél többekkel megoszthassák. Radics Sándor a híres filmzenékkel, klasszikus darabokkal, sőt, gyerekeknek is fülbe mászó dallamokkal örvendezteti meg reggel óta a közönséget a nem hagyományos koncerthelyszínen.
Azt már a főszervezőtől, Lénárt Annától tudtuk meg, hogy pénteken megnyitottak egy kiállítást a táborozók munkáiból. Volt és lesz néptáncbemutató, szombaton zenés irodalmi est is az alkotótábor résztvevőivel és a program iránt érdeklődőkkel.
Kapcsolódó cikkeink:
Egy autóról cimbalmozott az utcán Radics Sándor
Vadnyugati hangulatot rögtönöztek az orosházi piactéren
Videó: Battonya, művelődési központ/facebook