Napi húsz órát dolgoznak a szociális munkások

Az egyedüllét feldolgozása, az elzártság, az önellátás nehézsége az otthonaikban élő, idős, netán ágyhoz kötött, beteg embereknek nagyon nagy próbatétel a járvány idején. Az idősek ellátásában dolgozókra komoly kihívások várnak nap mint nap.

Biztonság, védelem, mindennapi munka

Miközben a gondozók teszik mindennapi feladataikat, a legfontosabb, hogy megvédjék gondozottjaikat, hogy ne juthasson be hozzájuk a fertőzés, és megvédjék saját magukat is. Igyekeznek a lehető legbiztonságosabban megszervezni az idősek ellátását úgy, hogy mindenkire jusson elegendő idő. Az Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ négy idősek klubjánál látja el a házi segítségnyújtás szolgáltatás koordinálását. A veszélyhelyzet bejelentése után kiemelkedően fontossá vált, hogy a lakosság megnövekedett igényei és szükségletei maximálisan biztosítottak legyenek.

Átcsoportosítással szintén segítenek

– Átcsoportosítottuk az időközben szolgáltatásait szüneteltető bölcsődék, a fogyatékkal élő személyek, valamint a pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását biztosító klubok munkatársait a házi segítségnyújtás feladatellátásába. A megnövekedett számú gondozói létszám nemcsak a házi segítségnyújtást igénylő ellátottakat képes segíteni, de a 70 év feletti idős lakosság számára is képes biztosítani a vásárlásokat, gyógyszer-beszerzéseket, azért, hogy az idős személyek a lehető legkevesebbszer hagyják el otthonaikat – mondta az intézmény igazgatója, Bogárné Kiss Ildikó. Előfordult, hogy a vásárlást kérő 70 év feletti idősek szociális helyzete és egészségi állapota indokolttá tette, hogy számukra is biztosítsa az intézmény a házi segítségnyújtás lehetőségét. Ezzel már többen éltek.

Megtudtuk, a biztonságos munkavégzés érdekében a munkatársak számára biztosított a megfelelő mennyiségű arcmaszk, gumikesztyű, védőruházat és kézfertőtlenítő gél. A gondozók igyekeznek munkájukat úgy ellátni, hogy a lehető legkevesebb személlyel kerüljenek közeli kontaktusba, betartva az erre vonatkozó közegészségügyi és kormányzati szabályokat, utasításokat.

A nap akár húsz órájában is dolgoznak

A napokban Kálmán Tibor, Békés polgármestere tette közzé azt a levelet, amelyet egy szociális munkás írt. Ebből az érdekes, szuggesztív írásból idézünk:

„Már több hete csakis azon dolgozunk a kollégáimmal, egy rendszerszemléletű, innovatív vezető irányításával, hogy megteremtsük az egész városban a szociális ellátórendszerben az elsődleges prevenció feltételeit, tesszük mindezt az idősek, fogyatékosok, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek körében; koordinálva a diákok és az iskola közötti digitális oktatás akadályainak feloldását; a városban a leginkább rászorultak részére tevőlegesen, fizikálisan megteremtve a biztonságos élelmezést, az étkeztetést. A nap 20 órájában dolgozunk.

Félek, s féltem a gyerekem, a családomat

Ezer gondolat fut most át a fejemen, miről is lehetne szót ejteni, s elsőként az jut eszembe, hogy félek, én is félek, féltem a családomat, féltem a gyerekem a szemmel nem látható szörnyetegtől, a „vírustól”. Hogy mániákusan mosom a kezem, mániákusan takarítok otthon, és mindent fertőtlenítek, miközben arra gondolok, ez már mennyire nem normális.

S féltem a segítségért hozzánk fordulókat, féltem a több évtizedes kapcsolatokat, azokat az embereket, akik bizalommal fordulnak hozzánk. Féltem azt az idős férfit, aki egyébként is pszichés problémákkal küzd, de most hipóval locsolja a környezetét, mert fél, s nem lát megoldást. Féltem azt az idős nénit, akinek egész nap egyetlen szórakozási lehetősége van, az ágyban fekve televíziót nézni, és naponta felhív, mert a televízióban azt hallja, hányan halnak meg, és ő még nem érzi, hogy elérkezett az idő. Féltem azokat az idős barátokat, akik bár aktív életet élnek, most nem mozdulnak ki, nem mozdulhatnak ki az otthonukból.

... Most a szeretet távolmaradásra parancsolja az aggódást, a tenni akarást, a gondoskodást, azt, amire neveltek bennünket, és amit a szívünk, lelkiismeretünk diktál. Ebben a távoltartásban most nincs más segítség, csak a szociális munkás, szociális gondozó. Nemcsak városunk, de a magyar társadalom is idősödő, s a magyar emberekre jellemző, hogy nem hagyják magukra az idős szeretteiket.

Az érzelmeket értelemre kell fordítani

… A félelem van jelen mindenkinek az életében; s nem az élesztő, a tisztítószer vagy a wc-papír a hiánycikk, hanem a biztonságérzet. Erre kell nekünk a nap minden pillanatában választ adnunk. Nekünk, szociális munkásoknak úgy, hogy jelenleg nincsenek alternatívák, csakis a problémamegoldó technikáink, a kreativitásunk. Krízist oldunk, melyben nem mindegy, merre mutatunk utat.

Tesszük ezt úgy, mint szociális munkás, annak tudatában, hogy az embereket leginkább az ösztöneik mellett az érzelmeik vezérlik és nem az értelem. S ha nincs értelem, van e még ember(i)ség? A szociális munkás a személyiségével dolgozik, ő az, aki az ösztönöket, az érzelmeket értelemre fordítja.”