2020.02.29. 11:20
Újabb pipa a bakancslistán: mexikói vulkánok csúcsára állhatott fel Ábel
A kalandvágytól fűtött szarvasi hegymászó, Molnár Ábel a 2020-as év nyitányaként nem is egy, hanem rögtön két mexikói csúcsot mászott meg a napokban. A Citlaltépetl és az „Alvó Hölgy”-ként is emlegetett Iztaccíhuatl azonban még csak a kezdet – ígéri, télen ugyanis nekivág a Föld legmagasabb vulkánjának, a 6.893 méter magas Ojos del Salado-nak.
Búcsúkép
Fotó: Molnár Ábel
– Az elmúlt esztendőd igazán mozgalmasra sikeredett. Mi hajt előre folyton?
– Egyrészről a kalandvágy. Úgy érzem kalandfüggő lettem, ami nem baj, mert ez minden bizonnyal a legpozitívabb függőségek egyike. Másrészt még az akaraterő, és a sikerorientáció. Véghez szeretném vinni, amit elkezdtem. Már nem titok, hogy a 12 csúcsos listámról 7 a „Volcanic 7 Summits” kihívás vulkánja. A „V7S” kihívás arról szól, hogy meg kell mászni minden kontinens legmagasabb vulkánját. Ezek közül immáron három megvan.
– Mint mindig, most is szólóban másztál. A családod hogyan tudja azt feldolgozni, hogy te olyan messzire vagy és ráadásul egyedül?
– Több, mint 10.000 kilométernyi távolság volt közöttünk légvonalban. Ezt azért érzi az ember. A nagy kalandok előtti búcsúzkodások alkalmával anya mindig pityereg egyet a szarvasi vasútállomáson. Ugyanez szokott történni akkor is, mikor hazaérkezem, és leszállok a „kis pirosról”. A család férfi tagjai közel sem annyira aggódósak, mint a nők. Mikor Puebla városában voltam, az öcsém például képes volt rám írni azzal a kérdéssel, hogy: „Holnap jössz kosárra?”. Remélem kezdenek hozzászokni, mert a jövőben lesznek ennél hosszabb, és veszélyesebb vállalkozásaim is.
Molnár Ábel fényképes útinaplója Mexikóból
– Mennyi és milyen felszerelést viszel magaddal egy mászás során?
– Az eddigi nagy kalandoknál körülbelül 20 kilónyi ruházat és felszerelés került bele a duffelbe. Pakoláskor figyelembe kell venni a hegyen töltött napok számát és az ott uralkodó körülményeket, valamint a tengerszint feletti magasságot is. Nagyon fontos, hogy meg kell ismerned a hegyet, mielőtt megpróbálnád megmászni. A Citlaltépetl (5.636 méter) vulkánon elengedhetetlen a fejlámpa, a sisak, a hágóvas, a jégcsákány, stb. Sajnos elkövettem egy hibát a bepakolás során, ugyanis nem a legmelegebb kesztyűmet tettem bele a duffelbe. Emiatt a csúcstámadás napján borzasztóan fáztak a kezeim. Egyszer majdnem vissza is fordultam.
– A legutóbb még azt tervezted, hogy az Ojos del Salado-t mászod meg. Hogy lett ebből nem is egy, hanem rögtön kettő másik csúcs?
– Egy Ojos del Salado expedíció sokba kerül. Érdemes támogatót, vagy támogatókat szerezni hozzá, hacsak nem akar az ember egy éven át gyűjtögetni. Sajnos nem sikerült időben támogatókra lelnem, így kénytelen voltam egy évvel eltolni az expedíciót. Decemberben jött az ötlet, és az inspiráció is. Kriván Anita, a miskolci származású barátom ekkor utazott ki Mexikóba azzal a céllal, hogy megmássza Észak-Amerika legmagasabb vulkánját. Úgy gondoltam, évindítónak nekem is megfelelő lesz ez a kaland.
– Előre eltervezted a két mászást, vagy menet közben érezted azt, hogy van még benned erő egy másik csúcsra is?
– Az eredeti tervben három vulkán szerepelt. Kiderült azonban, hogy a Popocatépetl (5.426 méter) már több, mint 25 éve le van zárva a hegymászók előtt. Nyilvánvalóan az aktivitása miatt, hiszen idén is voltak már kisebb-nagyobb kitörései. Így lett a három vulkánból kettő. A három mexikói ötezres közül az Iztaccíhuatl, az „Alvó Hölgy” (5.230 méter) a legkisebb, amely közvetlenül a Popocatépetl mellett magasodik. Ezen viszont engedélyezett a mászkálás. A fővárostól (délkeleti irányba) mindössze 70 kilométerre található... kár lett volna kihagyni.
– A dupla mászás egyben dupla terhelést is jelentett a szervezetednek. Hogyan készültél fel rá?
– A fizikai felkészülés tulajdonképpen teljesen elmaradt, mivel januárban szinte folyamatosan dolgoztunk. Ez a hegyen természetesen visszaütött. Szándékosan kezdtem a magasabbik vulkánnal. A stratégia úgy lett kitalálva, hogy minél jobban sikerüljön az akklimatizáció, ha már fizikailag nem állok túl jól. Az első egy kínkeserves mászás volt. Főleg 5.000 méter felett, a 45-50°-os hegyoldalon (a Jamapa gleccseren) jött elő az edzetlenség. Az Iztaccíhuatl vulkánon már jó formában voltam, bár a hátam eléggé fájdogált. Falutól faluig három napot vett igénybe a megmászása.
– Mi volt „a pillanat”, a legemlékezetesebb momentum ebben a kalandban?
– Lesz mit mesélnem az unokáimnak, az biztos. Lehetetlenség kiemelni egyet a sok közül. Tlachichuca hangulatos főtere, bóklászás Pueblában, kosarazás Amecamecában a helyiekkel, buszozgatás az ország varázslatos vidékein át, a nyüzsgő Mexikóváros... ezek mind élénken élnek az emlékeimben.
– Most már több ötezres hegyet tudhatsz magad mögött. Melyik a legemlékezetesebb számodra? Visszamennél esetleg valahova vagy sokkal inkább előre koncentrálsz?
– Eddig az Elbrusz. A Kaukázusba nagyon szívesen visszamennék, remélem lesz majd rá lehetőségem. Egyensúlyban van a múlt, és a jövő. Ezek a kalandok nosztalgiabombák, ha megnyitom valamelyik mappáját a laptopon, akkor órákra a képernyő előtt ragadok. Minden hegymászó tudja milyen érzés az, amikor még csak lefelé baktatsz egy hegyről, de már a következőn jár az eszed. Ez nálam sincs másképp. Ha sikerül a „Hét vulkán” kihívás, akkor a számomra legkedvesebbikre családostul szeretnék majd egyszer visszatérni.
– Mik a terveid 2020-ra?
– Nyáron szeretnék nekivágni a Kilimandzsárónak (5.895 méter), ami Afrika legmagasabb hegycsúcsa. Ha jól alakulnak a dolgok, akkor lehet nem várok februárig, hanem már decemberben nekivágok Földünk legmagasabb vulkánjának, a 6.893 m magas Ojos del Salado-nak.
Kapcsolódó tartalom:
