Békéscsaba

2019.10.08. 06:55

Bemutatkoztak a város diákvezetői

Ugyan már véget ért a 28. Csabai Garabonciás Napok, a múlt héten megválasztott diákpolgármesternek és az őt segítő két alpolgármesternek csak most kezdődik az igazi munka. Az első városházán töltött napjukon beszélgettünk velük, a kampányidőszakról, a terveikről és céljaikról.

V. N.

Fotó: Imre Gyorgy

A Belvár stábjának jelöltje, Kádár Kende nyerte el idén a diákpolgármester címet. Kende kampányának központi témája a cserkészet volt.

– Édesapám 30 évvel ezelőtt vásárolta azt az egyedi nadrágszíjat, amit végig hordtam a garabonciás napokon. Azzal a céllal vette, hogy egyszer cserkésztábort alapít. Bár terve nem sikerült, de úgy érzem, hogy 3 évtized elteltével véghez vittem az álmát, és stábom segítségével igazi cserkésztábort hoztunk létre a Csabai Garabonciás Napokon – árulta el.

Zámbó Szilárd (Vízmű), Kádár Kende (Belvár) és Pálfi Sándor (Trefort)

Arra a kérdésre, hogy mennyire számított a győzelemre azt mondta, esélyesnek gondolta magát, de miután elindult a hét, szinte lehetetlen volt megmondani, hogy ki kerül ki győztesen.

– Talán az tetszett a szavazóknak, hogy nem egy világmegváltó témát tűztünk ki magunk elé. Hanem olyan alapvető dolgokat szeretnék megvalósítani, ami az itt élők életét teheti jobbá. A fák, az ivókutak, nemcsak a diákságnak, hanem mindenkinek hasznosak – hangsúlyozta.

Az alpolgármesteri címet elnyert Zámbó Szilárd (Vízmű) a stábjával több mint fél éven keresztül dolgozott együtt, de szerinte megérte az erőfeszítés, hiszen sok embernek az álma válhatott valóra ezekben a napokban.

– Három kampánycélt tűztünk ki magunk elé, ebből az egyik a diákmunka támogatása volt. A másik, hogy minél több szelektív szemétgyűjtőt helyezzenek ki a város különböző pontjain – emelte ki.

Emellett hangot adtak annak, hogy mennyire fontos a bajtársiasság a mai világban, és elképzeléseik szerint ennek az érzésnek ad majd teret az Andrássy úti társaskör, ahol a diákok élhetik az iskolán kívüli életüket.

Pálfi Sándor (Trefort) alpolgármesternek a közbiztonság, a környezetvédelem és a kevésbé ismert sportágak népszerűsítése a célja, amiben a városvezetés is támogatja. Ugyanakkor Sándor az alpolgármesteri teendők mellett a tanulásra is szeretne időt fordítani, hiszen idén nyelvvizsgázik, illetve az érettségire is el akar kezdeni készülni, mert a középiskola után duális képzésen szeretne részt venni a győri Audi gyárban.

Előzmények:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában