Ötven napon át gyalogoltak Trianonig

Bár a programozóként dolgozó férfi tizennégy napra munkája és családi okok miatt kénytelen volt felfüggeszteni a zarándoklatot, de így is maradandó élményekkel térhetett haza. A menet június 4-én Budapestről, a Hősök teréről indult és július 22-én, a nándorfehérvári diadal évfordulóján érkezett meg Versailles-ba a Nagy-Trianon-kastély elé, ahol 1920-ban aláíratták a magyar küldöttséggel az I. világháborút lezáró békediktátumot.

Uhrin Gábor elmondta, a csapat feltűnő jelenségnek számított, hiszen feliratos magyar és székely zászlókat hordozva, énekelve folytatták útjukat erdőn-mezőn, valamint a felvidéki, osztrák, német és francia települések utcáin keresztül. Egy autó is kísérte őket, amelyben a felszereléseket, sátrat, élelmiszereket, szórólapokat és cserezászlókat tartották. Ugyanis minden ország adott nyelvén is készült egy-egy lobogó.

A legtöbb helyen szeretettel vagy éppen közönnyel fogadták őket, de volt olyan is, ahol némi elutasításban volt részük. Ez utóbbit javarészt Ausztriában és Németországban tapasztalták. A felvidéki és más, magyarlakta területeken hatalmas vendégszeretettel szembesültek.

– Az ottani magyarok rendkívül összetartóak. Ezeken a helyeken családoknál kaptunk szállást és vacsorát is, ők mindent leszerveztek, így nem kellett erről gondoskodnunk. Másnap pedig jónéhányan egy-két napig elkísértek bennünket – mesélte Uhrin Gábor.

Egy nap alatt átlagosan 32 kilométert tettek meg. A tiltakozó gyalogláshoz pedig számosan csatlakoztak hosszabb-rövidebb távra időközben, így volt hogy a duplájára duzzadt a menet. Uhrin Gábor úgy véli, a kellemetlen incidensek elmaradtak.

Bár Franciaországba érve a csapat kicsit tartott attól, hogy a helyiek mit fognak szólni a menethez, mely immár egy olyan illusztrációt is magával vitt, amelyen azt szemléltették, hogy nézne ki Franciaország, ha azt is felszabdalták volna. Ennek ellenére a helyiek barátságosan fogadták őket. Sőt, az egyik kisebb településen egy éppen akkor esedékes ünnepségre is meginvitálták a társaságot, ahol búcsúzóul elénekelték a Marseilles-t.

– Bár a franciák nem sokat tudnak a magyarokról, sokkal érdeklődőbbek és barátságosabbak voltak, mint a németek vagy éppen az osztrákok. Itt már velünk volt Bottyán Zoltán, a Magyarok Világszövetsége elnökhelyettese, aki perfekt beszél franciául, és az érdeklődőknek elmagyarázta gyalogos utunk célját. A franciák ezeket követően mellénk álltak, kitartást és további jó utat kívántak – emlékezett Uhrin Gábor.

Versailles-ba megérkezve a Szent Lajos-székesegyháznál egy sajtótájékoztatót tartottak, végezetül rendőri kísérettel a békeszerződés aláírásának helyszínéhez, a Nagy-Trianon-palotához mentek. Ezt követően a csapat tagjai autóval tértek haza Magyarországra.

Több ezren tartottak lépést velük

Uhrin Gábor elmondta, bár mindenki saját költségéből kelt útra, végül annyi támogatást kaptak, hogy nem sokkal kellett beszállniuk a költségekbe. Ehhez hozzájárult az is, hogy a csapat igen takarékosan folytatta tevékenységét. Mindenhol saját maguk főztek az útra vitt edények és gázpalack segítségével, így csak a hozzávalókat szerezték be a helyi településeken.

A magyarok lakta helyeken rendszerint megvendégelték őket. Uhrin Gábor úgy véli, bár mindössze heten voltak jelen az úton, lelkiekben annál többen támogatták a menetet, amely minden lehetséges alkalmat megragadott, hogy az érdeklődőknek elmagyarázzák, miért indultak el, illetve miért tartják igazságtalannak és elfogadhatatlannak a trianoni és az azt megerősítő 1947-es párizsi békediktátumot.

Az egyik közösségi oldalon naponta megosztották az aktuális történéseket, tapasztalataikat, melyeket több ezren követtek, támogató, biztató hozzászólásokat intéztek a fényképekkel gazdagított posztokhoz.