Szép magyar beszédre nevel a sarkadi pedagógus

– Tanulói rendszeresen részt vesznek különféle megmérettetéseken. Miért ítéli fontosnak a versenyeztetést?

– Lényeges a tehetséggondozás, az, hogy a gyerekek megméressék magukat, képességeiket vagy azt, hogy miben szükséges fejlődniük. A Kazinczy-versenyt azért tartom jónak, mert megtanulják, miként kell kiállni, közönség előtt szerepelni. Segíti a jövőbeli választásukat is, hiszen vannak olyan pályák – mint például a pedagógusi –, amikre felkészülhetnek ezzel. Elsőként a helyi versenyekkel kell őket bátorítani, majd jöhetnek sorban a járási, megyei megmérettetések.

– Mit érez egy pedagógus, amikor tanítványa megnyer egy versenyt vagy előkelő helyezést ér el?

– Természetesen elsősorban mindig a gyermekek számítanak, de én is hihetetlen boldogságot és örömet érzek. Emellett fontos számomra, hogy például a Kazinczy-versenyeken olyan szakemberekkel, professzorokal találkozhattam, akikkel a beszélgetések nekem is óriási élményt jelentettek.

– Saját vetélkedőt is indított Játszótársam, mondd, akarsz-e lenni címmel. Fontos a játékosság?

– Nagyon, főleg a mai gyerekeknél. A tananyagot többféleképpen kell feldolgozni, például rejtvényekkel, dobókockázással, társasjátékozással – a tanulók rendkívül szeretik a kvízeket –, illetve csoportokban, páros munkában is. A mai gyerekek a változatosságot szeretik, az interaktív táblát, a számítógépek világát. A vetélkedőt tíz éve indítottuk, a Nyugat folyóirat megszületésének századik évfordulójára. A nevében is benne van, hogy nem tantárgyi verseny, szerettünk volna egy igazán jó játékos vetélkedőt biztosítani a gyerekeknek. Vannak előzetes feladatok, amik mindig valamilyen évfordulóhoz kapcsolódnak – volt már Ady-, Radnóti-, Széchenyi-, Arany- vagy éppen Gárdonyi-év –, és azokat interneten kell kitölteni. Arra is sarkalljuk ezzel a diákokat, hogy a világhálót hasznos dolgokra, ne csak facebookozásra használják. Körzeti versenyről van szó, a legjobban teljesítő tizenkét csapatot hívjuk be a döntőbe, a Kossuth utcai általános iskolába, ahol egy játékos vetélkedőn vesznek részt, és a legkülönbözőbb feladatokat kapják: volt már fejtörő, ügyességi játék, rajz, ének, versírás, mozaikkirakás is.

– Mi vonzotta a pedagógusi pályára anno?

– Harmincöt éve vagyok ezen a pályán, mindig is erre készültem. Hiszen annak idején is szerettem a gyerekeket, az irodalmat és a történelmet, rengeteg könyvet olvastam. Ez ragadott meg leginkább, és soha nem is engedtem ebből az elképzelésemből.

– Mi a hitvallása, ars poeticája?

– Egy pedagógus legyen elhivatott, és ennek rendeljen alá mindent. Lényeges a kellő következetesség is, ami olykor szigornak hathat, de kell, hogy tudják a gyerekek, mi a rend és mit várok el. De ugyancsak fontos a beleérző képesség, az empátia. Ugyanis a diákok különböző helyekről, különböző családokból jönnek, és nem biztos, hogy egy tanuló azért teljesít rosszul, mert nem tanult. A gyerekek lelkét is ápolni kell, nem csak a tudásukat. Segítem a gyengébb képességűeket is, akikről tudom, hogy nehezebben megy nekik, vagy nem jól fogadják őket a többiek. Ez szintén lényeges, nemcsak az oktatás, hanem a nevelés is, a lelki dolgok megbeszélése.

Nem gondolta, hogy ő lehet a legsikeresebb a Dunától keletre

– Teljes meglepetésként ért a kitüntetés, hiszen egy váratlan telefonhívásból értesültem róla. Nagy örömmel fogadtam. Nem gondoltam, hogy én lehetek a legsikeresebb a kelet-magyarországi régióban. Azt tudtam, hány alkalommal voltam diákjaimmal a döntőn, de nem volt összehasonlítási alapom, most készült talán először ilyen összesítés – fogalmazott Diószeginé Képíró Ildikó.

A Sarkadi Általános Iskolában úgy jellemezték a tanárnőt, hogy a pályán eltöltött évei alatt nem nagyon volt olyan esztendő, melyben ne lett volna első helyezett tanulója valamilyen versenyen. Mindezen felül nincs olyan iskolai vagy városi rendezvény, ünnep, amelyen nem hangzik el a neve. Papírral a kezében, a háttérből figyel, míg tanítványai műsorukkal megörvendeztetik a közönséget.

Az iskolában azt is megosztották a Kazinczy-verseny kapcsán: a Gyulai úti telephely hetedik osztályos tanulója, Juhász Kitti tanítványa, Kiss Dóra arany színű éremmel térhetett haza Kisújszállásról.