kolbászverseny, pálinkamustra

2019.02.23. 18:13

Huszonnyolc csapat gyúrt, töltött a vésztői fesztiválon

Első alkalommal rendezett Vésztőn az önkormányzat és a művelődési központ disznótoros fesztivált, egyben kolbászversenyt és pálinkamustrát. Közel harminc csapat gyúrt és töltött a kultúrház mellett felállított sátorban, a rendezvényt több kísérő program színesítette.

Licska Balázs

Látványvágással rajtolt az esemény a Vésztői Szépkorúak Nyugdíjas Egyesületnek köszönhetően. Turbucz István, az ötletgazda, valamint Szarvas Józsefné, az egyesület elnöke elmondták, hogy tavaly is tartottak bemutatót egy rendezvényen. Ugyanis fontosnak ítélik, hogy ismertessék a disznótorokhoz köthető hagyományokat, munkálatokat, mint a bélpucolást, illetve eszközöket, mint a fatüzelésű perzselőt vagy a fateknőt.

A szerző felvételei

A hentes, Juhász István úgy pörgött, mintha egy elemcserét követően felhúzták volna, alig lehetett követni a kezében lévő kés mozgását. Miután szétkapta a szerinte nagyjából 130 kilogrammos sertést, az alapanyagokból készítették a tradicionális disznótoros étkeket, mint a hagymás vért, az orjalevest, a töltött káposztát, a disznósajtot, no meg a hurkát, a kolbászt és a cigánykát. Turbucz István megosztotta: ők raknak a kolbászba köményt és borsot egyaránt.

– Nem az a lényeg, hogy köményt vagy borsot tesznek-e bele. A fűszerezés részletkérdés, hiszen mindenkinek más az ízlése. Nem a recepttől, hanem attól lesz remek egy kolbász, hogy szívvel-lélekkel készül – mondta Molnár Sándor. Vésztő polgármestere kifejtette, hogy bár először rendeztek disznótoros fesztivált, volt előzménye, a tájházban tartottak hasonló rendezvényt. Akkor úgy látták, hogy lenne igény egy jelentősebb megmozdulásra.

Csősz Ferenc, a művelődési központ igazgatója elmondta, hogy valóban van igény a disznótoros fesztiválra, hiszen 28 csapat nevezett a kolbászgyúró és -töltő versenyre, illetve húszan adtak le zsűrizésre szárazkolbászt és húszan pálinkát. Lényeges, hogy a rendezvénnyel továbbörökíthetik a hagyományokat, és a téli időszakban is van közösségi program. Az eseményt helyi művészeti csoportok, nyugdíjas klubok műsorai színesítették, de sztárfellépők is koncerteztek.

A rendezvényen kiderült, hogy mi a vésztői testépítőket, fekvenyomókat tömörítő, megszámlálhatatlan bajnoki címmel rendelkező Marvel Team titka. A kolbász, mint ahogy a csapattagok fogalmaztak, ugyanis attól váltak erőssé. Csüllög Béla és társai megosztották, hogy a só, a paprika és a fokhagyma mellett került a kolbászba kömény és fehér bors is. Akkor lesz jó a kolbász, ha jól átgyúrják, utána hagyják 15-20 percet pihenni, állni, és csak azt követően kezdik el tölteni.

A helyi Kis Bálint református általános iskola nyolcadikosai is szorgoskodtak. Amíg a fiúk a gyúrásban és a töltésben, addig a lányok a kiegészítő munkákban jeleskedtek. Jámborné Horváth Anikó, a diákok osztályfőnöke elmondta: a hagyományápolás miatt tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a fesztiválon, valamint azért, hogy erősítsék a gyerekekben a csapatszellemet. A tanulóknak nem kellett ukázt adni, mivel otthon rendszeresen vágnak disznót, tudták, mit hogyan kell csinálni.

Hogy pálinkából is lehet infúziót készíteni, azt a Szockonda nevű csapat bizonyította. A kapitány megosztotta, hogy az egyik vésztői szociális otthon munkatársaiból állt a társaságuk. Rengeteget készültek a fesztiválra, mindenki igyekezett valamilyen autentikus dolgot magával vinni, adtak arra, hogy remek látvány fogadja majd a zsűrit az asztaluknál. Hogy a kolbászba milyen fűszereket pakoltak, nem árulták el, mivel titokként kezelik.

Pontozták a színt, az illatot, az ízt

A fesztiválon készült kolbászok a sütést követően zsűri elé kerültek. Varga István és Bondár Gábor elmondták, hogy figyelték a kolbászok színét, illatát, no meg ízét, valamint, hogy a csapatok mennyire ügyeltek a higiéniára. Zsűrizték a verseny során nevezett szárazkolbászokat is, itt fontos, hogy a kolbászokat miként füstölték és tárolták.

Pálinkával is lehetett nevezni. Fabulya Attila okleveles pálinkabíráló mester kifejtette: az illata, a zamata, a gyümölcsössége alapján lehet megítélni, hogy egy pálinka jó-e vagy sem.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában