Mezőberény

2018.12.10. 13:56

Kitüntették Borgula Györgynét

A Szlovák Nemzetiségért kitüntetést vehette át a Magyarországi Szlovákok Szövetsége megalapításának 70. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett közelmúltbeli ünnepségen Borgula Györgyné. A Mezőberényi Szlovákok Szervezetének elnökét aktualitásokról és az elmúlt évek eredményeiről is faggattuk.

Papp Gábor

– A hagyományok ápolása mellett folyamatosan igyekszünk lépést tartani a legmodernebb technológiákkal is. Sőt, úgy érzem, hogy megfelelő módon a két dolog jól megfér egymással – nyilatkozta lapunknak a Mezőberényi Szlovákok Szervezetével kapcsolatos egyik legfontosabb aktualitásról Borgula Györgyné. Mint elmondta, nyertes informatikai pályázatuknak köszönhetően digitális jóléti pontot hoztak létre.

– A számítógépek és az internet segíti a nyelvtanulást, a szavak elsajátítását, illetve mi ezeket a lehetőségeket szlovák zenék keresésére is felhasználjuk – tette hozzá a Mezőberényi Szlovákok Szervezetét már tizenkilenc éve vezető szakember, akit a teljesség igénye nélkül a csaknem két évtized legfontosabb állomásairól is kérdeztünk.

Borgula Györgyné elsőként kiemelte, a zenének rendkívül nagy jelentősége van a hagyományok szempontjából. Mezőberénynek pedig olyan szlovák zenei hagyatéka van, amely felöleli valamennyi ünnepet és a mindennapokat is. Ocsovszki Ildikó mezőberényi népdalgyűjteményét 2000-ben adták ki, és az érdeklődés következtében már több alkalommal újra kinyomtatták a kötetet, hiszen a megyéből, belföldről és a határon túlról is sokan kérték és keresték a gyűjteményt.

Borgula Györgyné óriási munkát végzett a szlovákságért

Az újjászervezett pávakör rengeteg szép sikert ért el fesztiválokon, arany minősítéseket szerzett, és ami legalább ilyen lényeges, nagyban hozzájárul a szlovákság kultúrájának megmaradásához.

Bő egy hónappal ezelőtt avatták fel a szlovák őseik értékeit és hagyományait felvonultató bemutatótermet a szlovák közösségi házban.

– Itt felelhető tárgyi és szellemi örökségünk jelentős része, amelyet ily módon megőrizhetünk utódaink számára – szólt a kezdeményezés jelentőségéről Borgula Györgyné. – Örömteli, hogy rengeteg felajánlás érkezett és érkezik a mai napig, aminek óriási a jelentősége.

A szervezet elnöke hangsúlyozta, ma megkerülhetetlen szerepe van a hagyományok terén a gasztronómiának.

– Az elmúlt években, évtizedekben fesztiválok sorát szervezték meg egy-egy ételremek kapcsán – ecsetelte. – A koráramlattal mi is igyekeztünk lépést tartani, ezért is hívtuk életre a Mamicska konyhát. Ennek részeként bemutatjuk a szlovákság régi ételeit, amit egyébként a fiatalabb generáció tagjai is nagyon igényelnek.

Borgula Györgyné gyermekkorában sokat főzött együtt a nagymamájával, közösen készítették a káposztás lángost, a szilvás gombócot, a derelyét. Mint elárulta, rengeteget tanult anyósától is. Családjában pedig ma is az általa gyúrt tésztából álló finomságok számítanak kedvencnek.

– Sok háztartásban őrzik ezeket a tradíciókat, mi pedig igyekszünk átadni azokat – tette hozzá.

A szlovákok szervezetének égisze alatt nagy sikerű nyelvtanfolyam zajlik, illetve évek óta szerveznek szintén nagyon népszerű nyári tábort gyermekeknek.

A városért is sokat tesz, csapatban gondolkodik

Borgula Györgyné nemcsak a szlovák nemzetiségért, hanem a városért, Mezőberényért is sokat tesz.

– Az összefogást, a másik tiszteletét nagyon fontosnak tartom – mondta a szervezet elnöke, aki az egyesület tagjaival nagyon sok helyi rendezvény motorjának is számít. Emellett nem egy esetben, például a nemzetiségi napon is együtt dolgoznak, egymásra odafigyelve németek, szlovákok, cigányok és magyarok.

A kitüntetésével kapcsolatban Borgula Györgyné kifejtette, meglepte a díj, hiszen a hetvenedik évforduló alkalmából mindössze nyolcan, minden egyes régióból egy-egy vezető vehetett át hasonló elismerést. Az alföldi régióból Borgula Györgyné munkásságát köszönték meg a Szlovák Nemzetiségért kitüntetéssel.

– Az elmúlt években rengeteget dolgoztunk együtt a szlovák önkormányzat és a Mezőberényi Szlovákok Szervezetének tagjaival – hangsúlyozta. – Úgy érzem, a kitüntetés a csapat közös munkájának is eredménye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában