A fontos dolgokra az ember kiszakítja az időt – vallja a vőfélykedő postás

– Immáron 25 éve a posta kollektíváját erősíti. Hogyan lett Önből postás?

– A szomszédban egy bácsi mondta, hogy az egyik cimborámnak is milyen jó sora van a postánál, szeret biciklizni, szerettem én is, így aztán utánajártam hogyan lehet oda bejutni. Eleinte kicsit idegen volt, mint szakma, de meg lehetett vele barátkozni, sőt egy idő után már mintha hazamentem volna.

– Fő szakmája mellett lagzikban hétvégente magára ölti a vőfély szerepét. Mit jelent Önnek a vőfélység?

– Mindig is nagyon tetszett a vőfélység. Kezdetben talán kiegészítő tevékenységként indult, de később aztán utána olvastam és rájöttem, hogy ennek többnek kell lennie. A vőfélység öröm, amely egyúttal munka is, és valahol hivatásnak kell tekinteni. Fejben nagyon kell rá készülni, össze kell rakni, hogy képzelem el én és hogyan az ifjú pár. Alaposan át kell gondolni, hogy amit szeretnének, azt végig lehet-e vinni. Azért az esetek többségében olyan dolgokat ötletelnek, amelyek megvalósíthatók, pici módosítással az újító ötleteket is lehet faragni. Néha akadt egy-két extrém kívánság, de jellemzően akkor, amikor nagy távolságra megy el az ember és idegen szokásokkal ismerkedik.

– Nem csupán postás és vőfély, hanem mindezek mellett még betyár is. Hogyan jött az életébe a betyár világ?

– Korábban többedmagammal tagjai voltunk egy hagyományos magyar harcművészettel foglalkozó társaságnak, de abból kiváltunk. A közös érdeklődés összekovácsolt minket egy kis csapattá és megalakult a Körösök Völgye Vitézi Bandérium. Eleinte a hideg, avagy szálfegyverek (pl.: fokos, balta, egyebek) bemutatása volt a célunk, majd szépen kezdett egy olyan műsor összeállni, amely a betyár világot mutatja be. Mondhatjuk, hogy a csapat fő működési területe kutatni ezeket a dolgokat. Az egyesületet is erről ismerik, bár van nekünk 10. századi talpas íjász bemutatónk is. Ugyan ezt is magunkénak érezzük, de a betyárkodást sokkal inkább. Mi magunk készítjük és fejlesztjük a bemutatók során látott fegyvereket. Nagyon érdekes volt megtanulni nem csak a készítésüket, hanem a használatukat is. Úgy érzem, hogy elég sok forrást szedtünk össze és a forráselemzők munkáit olvasgatva próbálunk tudást meríteni.

– Hogyan írná le azt amit csinálnak, mi ezzel a céljuk?

– Hagyományőrzés, amely megragadható a bemutatókon keresztül, de megnyilvánul abban is, hogy valamelyest olyan szellemben próbálunk élni, mint őseink. Nem arra gondolok, hogy hordani kell a pödri orrú csizmát vagy faggyúval kenni a hajunkat, hogy a dér bele ne menjen. A szellemiség a lényeg, hogy ne vegyünk ki többet, mint ami szükséges, hogy megmaradjon fenntarthatónak ez a világ. Nem új dolog ez, hiszen falun például kacsa vágáskor az állat minden egyes részét lehetett hasznosítani: a csontot a kutya ropogtatta el, a fosztásból a tollat használták és így aztán a baromfi minden egyes része fel volt használva, semmi nem került a szemétbe. Ez is a fenntarthatóság leképeződése.

– Egyik jellegzetes ismertetője a kackiás bajusz. Mi volt előbb, a bajusz vagy a betyárkodás?

– Nem a betyársághoz köthető a bajusz, az már korábban is megvolt, ugyan nem mindig ebben a formában, de nem sok időszakot tudok, amikor le volt vágva. 2002-ben a kislányom születésének örömére például leborotváltam.

– Emellett a számos tevékenység mellett van szabadideje?

– Igazából valahol ez a szabadidő, nekem ez a pihenés. Ha van bárányka, van hozzá legelő is – szoktam mondani, azaz ha van valami olyan dolog az ember életében, amit szeret, akkor az időt kiszakítja rá.

Körösök Völgye Vitézi Bandérium

A bandérium, mint hagyományőrző közösség 2010 áprilisában alakult meg Mezőmegyeren. A csapat tagjai ezt megelőzően már foglalkoztak íjászattal, küzdősportokkal, barantával, és hagyományőrzéssel. Az egyesületi forma csak később, 2012-ben jött létre.

Fennállásuk óta számos rendezvényen mutatták be a közönségnek az ősök viseletét, harci tudását, és életvitelét. Célkitűzésük, hogy a mai emberek számára minél hitelesebben reprezentáják a magyar népi, illetve harci kultúrát.