Átadta a termőföld szeretetét az utódoknak

– Belecsöppent a mezőgazdaságba vagy voltak előzmények, amik ebbe az irányba terelték?

– Kisgyerekként Kozsuch nagyapámék tanyáján cseperedtem fel. A háború után 1950-ig ott laktunk, amíg a kuláklistázás miatt el nem vették a tanyát, a földet. Nagyon szerettem a lovakkal, tehenekkel játszani, a környezetükben lenni. Vaskor nagyapáméknak is volt földjük, tehát belenőttem az agráriumba. Aki pedig egyszer megízleli a föld szeretetét, adományait, nem tud szabadulni tőle. Ez életformává válik, és egy kicsit úgy nevelgeti az ember az elvetett növényeket az aratásig, mint a gyermekeit.

– A téesz idők után azonnal, az elsők között kezdett magángazdálkodásba. Nem félt belevágni?

– Egyáltalán nem, mert úgy gondoltam, kellő tapasztalattal rendelkezem a növénytermesztéshez. Amikor 1991-ben saját magunk használatára kivásárolhattunk földet a téeszből, megtettem. Még a szövetkezet végezte a bérmunkákat, aztán hamarosan vettünk traktort, majd kombájnt. Kárpótlási jegyekkel is sikerült földet vásárolni. A legnagyobb örömöt az jelentette, hogy a Kozsuch nagyapám tanyája körüli föld is visszakerült a családhoz.

– Ez a szál nem szakadt meg, ugyanis fia vette át a gazdaságot, majd a Szárító és Tároló Zrt. vezetői teendőit.

– Kornél már szinte abban a pillanatban beült a traktorba, kombájnba, amikor megvettük a gépeket. Szeretett kint lenni a határban, nem véletlen tehát, hogy a szarvasi, mezőgazdasági főiskolán szerzett növénytermesztő mérnöki diplomát. Sokáig dolgoztunk együtt, majd a szintén Szarvason végző Csaba unokám is a gazdaságba került. Rajta már háromévesen látszott, hogy mezőgazdász lesz, mindene volt a kombájn. Nagyon sokat jártunk ki vele is a határba, gyakorlati szakmai tanácsokat adtam neki. Láttam, mindketten szívvel-lélekkel végzik munkájukat, így a háttérbe vonultam. Manapság akkor megyek ki a határba, ha meg akarok nézni valamit, például a növények fejlődését.

– A hajdani és a mai mezőgazdaság között már ég és föld a különbség? Mit tart termelésben a legnagyobb előrelépésnek.

– Régen egy hektáron 30 mázsa kukorica termett, most ugyanazon a földön eléri a hozam a 100 mázsát. A vetőmag-nemesítés, a modern gépek, a korszerűbb talajművelési technológiák mind-mind kellettek ehhez. Nem megfeledkezve a gondos gazdákról. Most eljutottunk már a precíziós gazdálkodáshoz, és ha öntözhetővé válnak a területek, abban az esetben a 180–200 mázsa kukorica sem lesz egy merész álom.

– Rátérve a közösségi munkájára, a megyei és a kondorosi gazdaszövetségi, gazdaköri munkájában mit tart a legnagyobb eredménynek?

– A kondorosi gazdakör alapítását négyen kezdeményeztük, aztán a közgyűlésen már 62-en léptek be. Később megalakult a fiatalgazda-tagozat 50 fős tagsággal. Igyekeztünk minden tapasztalatot átadni egymásnak, hogy sikeresebben termeljünk. A megyei szövetségnél pedig folyamatosan tettünk olyan jobbító, a gazdákat, a gazdálkodást segítő javaslatokat, melyek eljutottak a döntéshozókhoz, és eredményük is lett.

– A magyar, ezen belül kiemelten a Békés megyei gazdatársadalom megsegítése, támogatása iránt kifejtett több évtizedes, lelkiismeretes és kitartó munkájáért dr. Kulcsár Lászlótól, a Békés Megyei Gazdakörök Szövetségének elnökétől is rangos elismerést kapott. Mit jelent ez az ön számára?

– Leginkább azt, hogy jó irányba igyekeztünk tolni a mezőgazdaság szekerét. Gazdatársaink gondjait-bajait nemcsak meghallgattuk, hanem tettünk is azért, hogy megoldást találjunk rájuk.

A kondorosi szaküzemmérnök névjegye

Kozsuch Mihály 1943-ban született Kondoroson. Itt járt általános iskolába, majd Kecskeméten közgazdasági technikumot végzett. Ezt követően takarmánygazdálkodási szaküzemmérnökként diplomázott Hódmezővásárhelyen.

A kondorosi Dolgozók, később az Egyesült téeszben dolgozott takarmánygazdálkodási előadóként, gépparkvezetőként és takarmánytermesztési részlegvezetőként. 1992-ben a helyi Szárító és Tároló Zrt. elnök-cégvezetője lett, nyugdíjba vonulásáig vezette a céget. Két gyermeke van, Andrea és Kornél, emellett négy unoka és egy dédunoka is bearanyozza életét.