sportlövő balhé

2020.10.07. 14:59

Elnöki figyelmeztetést kapott Sidi Péter

A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) vezetője, Nagy György elnöki figyelmeztetésben részesítette Sidi Pétert a közelmúltban Péni Istvánt ért támadásai miatt.

A tokiói olimpiára már egyformán kvótát szerzett puskások között a Fehér úti lőtéren rendezett 25 és 50 méteres ob összetett fináléjában robbant ki konfliktus. A döntőben az idén tíz méteren Európa-bajnok Péni óvást jelentett be riválisa fegyverét kifogásolva, majd ezt követően éles, sokszor nyomdafestéket nem tűrő szópárbaj alakult ki a felek között. Pár nappal később Sidi a közösségi médiában is élesen bírálta és kritizálta ellenfelét.

A feszültség pedig odáig fajult, hogy Péni szombaton reggel saját Facebook-oldalán jelezte, „egy sporttársával” szemben jogi lépéseket fontolgat az őt évek óta érő támadások miatt, mert nem akarja, hogy „sárba tiporják” a nevét.

Nagy György a hét elején próbálta megnyugtatni a kedélyeket és megoldást találni a problémára, de az MSSZ szerdai közleménye szerint nem járt sikerrel.

„Szerettem volna az érintetteket kibékíteni, az egyeztetést online, illetve telefonbeszélgetések keretében folytattuk le. Továbbá békéltető levélben is megkerestem az érintett sportolókat.

Mivel kétoldalú érdemi előrelépés nem történt, az alábbi határozatot hoztam: Sidi Pétert, a Komárom Olympia SE versenyzőjét elnöki figyelmeztetésben részesítettem.

Egyben felszólítottam, hogy a közösségi médiában szereplő valótlanságokat tartalmazó bejegyzéseket törölje. Amennyiben ez nem valósul meg, abban az esetben az MSSZ fegyelmi bizottságánál fegyelmi eljárást fogok kezdeményezni” – írta a közleményben az elnök.

A sportvezető ezen felül arra is utasította a 42 éves világ- és Európa-bajnok lövőt, hogy a továbbiakban a sportszerű magatartási szabályokhoz tartsa magát és „nyomatékosan” felszólította, hogy más versenyzőkkel szembeni verbális és más irányú fellépésektől tartózkodjon, „mert ez elfogadhatatlan és mérgezi a sportolók, válogatott társak közötti együttműködést”.

Nagy György azzal zárta közleményét, hogy a történtekről és a döntéséről Kulcsár Krisztiánt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét is tájékoztatta.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában