Kapcsolatok

2023.05.09. 17:55

Szijjártó: magyar–román közös fejlesztési program indul az autóipari beruházásokhoz kapcsolódóan (videó)

Magyarország és Románia közös gazdaságfejlesztési programot indít annak érdekében, hogy a kelet-magyarországi autóipari beruházásokból a határ túloldalán is profitálhassanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nagyváradon.

Mw

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) járműipari konferenciáján a Várkert Bazárban 2023. május 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nagyváradi Gazdasági Konferencián arról számolt be, hogy a nagy elektromos autóipari beruházások jelentős része hazánk keleti részére érkezik, ami jó hír lehet a határ romániai oldalán élők, köztük a magyarok számára is. 

„Mi azt szeretnénk, ha ezekből a nagy kelet-magyarországi beruházási sikertörténetekből Bihar, Arad, Szatmár és Szilágy megyék és az itt élők is profitálnának”

– húzta alá.

Majd bejelentette, hogy ennek érdekében

Magyarország és Románia közös programot indít, hogy a beszállítói láncok fejlesztése határon átívelő módon történhessen, és az új beruházások beszállítói hálózata ne ismerjen határt.

„Ez jó Romániának és jó a román gazdaságnak, jó Magyarországnak és a magyar gazdaságnak, jó az itt élő embereknek, köztük az itt élő magyar embereknek is” – hangsúlyozta. 

Szijjártó Péter stratégiai érdeknek nevezte a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlődését, és üdvözölte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 29 százalékos növekedéssel elérte a 12 milliárd eurót, ami rekordnak számít. Illetve tudatta, hogy

Románia Magyarország harmadik legfőbb exportpiaca, és a román import is csúcsot döntött 2022-ben.

Leszögezte: a magyar külpolitika szíve a nemzetpolitika, és ezért a továbbiakban is fontos kormányzati célkitűzés lesz a határon túli magyar közösségek támogatása, amiben a gazdasági pillér is lényeges. 

Ennek kapcsán megerősítette, hogy folytatni fogják a sikerre vitt erdélyi gazdaságfejlesztési programot, amelynek keretében eddig 174 milliárd forint értékű beruházás valósult meg 88,5 milliárd forintos költségvetési támogatással. 

„Mondhatnám azt is, hogy ez egy win-win helyzet, hiszen ez megint csak jó a román gazdaságnak, jó a magyar gazdaságnak és jó az itt élő magyar közösségnek is, amelyre mi erőforrásként tekintünk” – tette hozzá. 

A miniszter az elmúlt évek példátlan nehézségeire is kitért, kiemelve, hogy rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság, s az ukrajnai háború és a brüsszeli intézkedések és szankciók nyomán Európa versenyképessége hatalmas pofont kapott. 

A súlyos kihívások ellenére azonban Magyarország minden válságból megerősödve került ki, mégpedig a nemzeti érdek érvényesítésére összpontosító válaszlépéseknek köszönhetően

– hangsúlyozta. 

„Nemcsak hogy túléltük az elmúlt nehéz időszakot, hanem 2022-ben a magyar gazdaság egy sikerévét tudhatjuk a hátunk mögött, hiszen soha annyi beruházás a magyar gazdaságba nem érkezett, mint tavaly, soha annyit a magyar gazdaság nem exportált, mint tavaly, és soha annyian nem dolgoztak még Magyarországon, mint tavaly” – emlékeztetett. 

Majd közölte, hogy már idén is biztosan meg fog dőlni a beruházási rekord, ugyanis rengeteg beruházás érkezik, különösen az elektromos autóipari szektorba, amely a nehézségek ellenére is töretlenül megy előre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában