Fernando Santos: nem igazság, hogy alulmaradtunk

Csalódottan értékelt Fernando Santos, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az után, hogy csapata 1-0-ra kikapott a marokkói együttestől a katari világbajnokság negyeddöntőjében, így a reméltnél hamarabb kell hazautazniuk. A szakvezető szerint „nem igazságos”, hogy alulmaradtak, mert öt-hat gólszerzési lehetőségük volt.

Beol.hu

Ronaldo és Santos. A vereség minden portugált megviselt

Forrás: MTI/EPA

„Néha egy kis szerencsére is szükségünk van, de ez ma nem volt meg” – vélekedett Santos, aki az összecsapást követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a jövőjéről otthon egyeztet majd a szövetség elnökével. Az MTI tudósítása szerint a szövetségi kapitány kiemelte: tisztában voltak a kihívással, amit a marokkóiak játéka jelentett, tudták, hogy csak kreatív játékkal lehetnek sikeresek. Gratulált az ellenfélnek, ugyanakkor köszönetet mondott a portugál népnek a csapat támogatásáért, és hangsúlyozta, hogy ezt a válogatottat nagyszerű futballisták alkotják.

„Csalódottak vagyunk, örömet akartunk szerezni a portugál embereknek” – tette hozzá.

A csapat ötszörös aranylabdását, Cristiano Ronaldót ért kritikákat illetően úgy fogalmazott, hogy ezek nem befolyásolták a szombati mérkőzés alakulását, mert végig egységes maradt a csapat. „Természetesen a vereség megviselt mindannyiunkat, Ronaldót is. Nincs mit sajnálnom a választásomat illetően, akkor küldtem őt pályára, amikor úgy éreztem, hogy szükséges” - reagált arra, hogy miért a második félidő elején állította be a válogatottsági rekordert. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!