Tízmillió eurót is érhet a Ferencváros labdarúgója

A világbajnokságon nyújtott teljesítménye után nagyot nőtt Aissa Laidouninak, a Ferencváros tunéziai labdarúgójának értéke, mely öt- és tízmillió euró között lehet jelenleg.

Beol.hu

Laidouni (szemben) gólöröme a Fradiban /Fotó: MTI/

Paunoch Péter FIFA-licences játékosügynök az M1 aktuális csatornán hétfőn este elmondta, hogy a bravúros, csoportgyőzelmet jelentő őszi Európa-liga szerepléssel a magyar bajnok játékosainak értéke egyébként is nőtt, Laidounié azonban még inkább, miután a katari vb-n a tunéziaiak mindhárom meccsén pályára lépett, összesen 245 percet játszott, ráadásul a Dánia elleni találkozón a meccs legjobbjának is megválasztották.

„Az, hogy egy játékos egy világbajnoki csoportmérkőzésen a mezőny legjobbja tudott lenni az minimum ötven százalékkal emelhette az ő piaci értéket” –  jegyezte meg Paunoch Péter, aki arra számít, hogy az FTC-nél több klub is ajánlatot tesz majd a középpályásért, aki akár már januárban, vagy nyáron nagyon komoly összegért válthat klubot. „Az én véleményem szerint egy öt és tíz millió euró közötti összeg teljesen reális lehet egy ilyen teljesítmény után.”

A transfermarkt honlapja szerint 4 millió euró Laidouni piaci értéke, Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója pedig korábban arról beszélt, hogy a klub csak megfelelő összegű ajánlat esetén lenne hajlandó tárgyalni játékosa eladásáról, s annak az FTC és a futballista számára is előnyösnek kell lennie.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!