Schneider István: felzárkóztak a kiscsapatok

Meglepődött Németország eddigi gyengébb szereplésén, de még lát esélyt a nyolcaddöntőbe jutásra Schneider István, a Békéscsabai Előre Spartacus 1974-ben élvonalba jutott csapatának egykori csapatkapitánya.

A legjobb benyomást az első forduló után Brazília tette rá

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

– Eredetileg a németeket, a spanyol, a brazil és a francia válogatottal együtt a legjobbak közé vártam. Bár nekik két forduló után csak egy pontjuk van, Costa Rica legyőzésével és a spanyolok Japán elleni esetleges sikerével még továbbjuthatnak – mondta a 76 éves, egykori ballábas, remek lövőtechnikájú labdarúgó. – A legjobb benyomást rám az első fordulóban Brazília tett, amely most is favorit, még a cserék is hozzájárultak a szerbek elleni sikerhez. Ide sorolhatnám még Franciaországot is, amelynél hatalmas a merítési lehetőség, a rengeteg sérült ellenére is magabiztosak.

– Ha bővítjük a kört, akkor még Argentínát és Angliát is az esélyesek közé sorolhatjuk, bár előbbi így is okozott meglepetést azzal, hogy kikapott egy kiscsapattól. Egyébként érdekes jelenség, hogy a kisebb nemzetek válogatottjai is mennyire felzárkóztak a legjobbakhoz, Szaúd-Arábia mellett említhetem a nagyon szimpatikus japánokat.

Schneider Istvánnak a legnagyobb csalódást Belgium jelentette, ahol az „aranygeneráció” tagjai mintha túl lennének már a delelőn.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!