Hallgassa élőben!

Fiola Attila: Még mindig libabőrös vagyok, ha a szurkolásra gondolok

A védő mellett Dibusz Dénes is reagált Marco Rossi meccs utáni, önkritikus nyilatkozatára.

A portugálok elleni, 3–0-s vereséggel végződő mérkőzés másnapján Dibusz Dénes és Fiola Attila válaszolt az újságírói kérdésekre Telkiben. A kapus méltatta kollégája, Gulácsi Péter teljesítményét, a védő a világsztárok elleni játék nehézségeiről beszélt. Mindketten reagáltak Marco Rossi meccs utáni önkritikus nyilatkozatára, valamint megosztották az érzéseiket a szurkolással kapcsolatban.

Dibusz Dénes természetesen kitért az olvasóink által is a legjobbnak látott kapustárs, Gulácsi Péter teljesítményére is.

„Nagyon egyszerű értékelni a teljesítményét: fantasztikusa védett, és a 84. percig meccsben tartotta a csapatot. Hozta azt, amit egy ilyen kvalitású ellenféllel szemben hozni kell, hiszen kiemelkedő kapusteljesítmény nélkül nincs esély tartani a nulla–nullát. Meg is kapta a dicséretet a részünkről. Tökéletesen tette a dolgát, a gólokról nem tehetett. Az első egy megpattanó lövés volt, amelyet 99.9 százalék, hogy megfogott volna, ha nem pattan meg. A büntetőnél és a ziccernél kiszolgáltatott helyzetben volt. Nem is a gólokról beszélgettünk egymás között, hanem arról, hogy miben tudna előrelépni a csapat.”

Fiola Attila elmondta, a portugálok elleni meccs éjszakája nem volt egyszerű számára, negyed öt tájban tudott csak elaludni. Nagyon bosszús volt, hogy a 84. percben szerencsétlen gólt kaptak, s a 3–0-t is csúnyának tartja. Hozzátette, előrejátékban kell fejlődniük, többet birtokolni a labdát, mert az olyan kaliberű csapatok, mint a portugál, könnyen felőrlik a védelmet.

„A válogatott mérkőzéseken leginkább fejben szoktam elfáradni, de a szélső poszton azért elég sokat kellett futni, így fizikailag is érzem a fáradtságot. Azért egy NB I-es vagy egy átlagos válogatott mérkőzés nem hasonlítható össze egy portugálok elleni Eb-meccsel. Hetven-nyolcvan százalékban birtokolják a labdát, ilyenkor nem egyszerű védőnként az előrejátékba is bekapcsolódni, felfutni a szélen. Sokszor ez a probléma, ezért próbáljuk felrúgni a labdákat Szalai Ádámnak, próbálja megtartani, és abból támadást építeni. De neki is csüngnek a nyakán hárman-négyen, mi meg alig kapunk levegőt. Az egyensúlyt jobban meg kell találni, de nem egyszerű világsztárok ellen játszani, éreztem a saját bőrömön.”

Arra is kitértek, milyen volt 67 ezer szurkoló előtt Eb-meccset játszani a Puskás Arénában.

„Mindenkinek felemelő érzés volt. Már ahogy a stadionhoz közeledtünk, szurkolók tízezrei vártak ott minket, és már akkor olyan hangulatot teremtettek, hogy beleborsódzott a hátunk – idézte fel Dibusz Dénes. – Legutóbb 2016-ban élhettünk át ilyet. Ahogy a mérkőzés alatt buzdítottak minket, az hatalmas erőt adott a csapatnak. Mindent megtettünk a pályán, és a szurkolók érezték a lelátón is, hogy minden erőnket beleadjuk, kiköpjük a tüdőnket is, több játékoson is látszott, hogy nagyon elkészült az erejével. Nyilván ennek szólt, hogy a mérkőzés után támogatásunkról biztosítottak minket a szurkolók. Emelt fővel jöttünk le a pályáról, mindent megtettünk, de tudjuk, hogy van hová fejlődni, és tudjuk is, hogy melyek ezek a pontok. A regeneráció mellett a következő napok feladata az lesz, hogy ezeken dolgozzunk.”

Fiola Attila szerint fenomenális érzés volt ennyi ember előtt, ilyen hangulatban játszani hazai pályán.

„Azt gondoltam, hogy a 2016-os Eb-n tapasztalt atmoszférát sosem élem át újra, de még mindig libabőrös vagyok, ha a tegnapi szurkolásra gondolok. Valószínűleg miattuk is tudtuk megtartani a nulla–nullát a 84. percig, nagyon segítséget nyújtottak nekünk. Várom már a szombati mérkőzést, hogy újra átéljem ezt a hangulatot, s remélem, egy jó eredménnyel boldogságot is tudunk nekik okozni.”

Végül arra is reagáltak, hogy a mérkőzés után Marco Rossi azt nyilatkozta, hogy hibásnak érzi magát abban, hogy a vége 3–0-s vereség lett.

„Nincs ez ránk hatással, ő a szövetségi kapitány, övé a felelősség, ő dönt. Ha nyerünk egy–nullára, és a gólt Sigér vagy Nego rúgja, akkor azt mondjuk, milyen jól cserélt. Nyilván ők is azon voltak, hogy segítsenek a csapatnak, de a cserék rosszul sültek el, kaptunk három gólt. De ez benne van a fociban, senkit sem kell hibáztatni – mondta Fiola, akivel Dibusz is egyetértett. – Indokoltak voltak a cserék, bele kellett nyúlni a mérkőzésbe, látszott a játékosokon, hogy fáradtak. A portugálok is frissítettek, láttuk, milyen nívójú játékosok jöttek a pályára, erre reagálni kellett a kapitánynak. A portugál cserék többet tudtak hozzátenni, mint a mieink. De ha Schön Szabolcs fél méterrel hátrébbról indul, vagy előbb érkezik a labda, akkor nem beszélünk erről az egészről. Marco Rossi amióta szövetségi kapitány, mindig nyíltan kommunikált a csapat és a média felé is, hiteles embernek tartjuk, akivel sikereket értünk el az utóbbi időben.

A MAGYAR VÁLOGATOTTRÓL FRISS HÍREKET IDE KATTINTVA OLVASHAT!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

F-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 682 néző. Vezette: Cakir (török)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G., Nagy Á. (Varga R., 88.), Kleinheisler (Sigér D., 78.), Schäfer (Nego, 65.), Fiola (Varga K., 88.) – Szalai Á., Sallai (Schön, 77.). Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Nélson Semedo, Pepe, Rúben Dias, Guerreiro – Danilo Pereira, William Carvalho (Renato Sanches, 81.), Bruno Fernandes (Moutinho, 89.) – Bernardo Silva (Rafa Silva, 71.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 81.). Szövetségi kapitány:   Fernando Santos

Gólszerző: Guerreiro (84.), C. Ronaldo (87., 90+2. – az első 11-esből)

Hozzászólások

aranyérem G. P.
Tótka már kisgyerekként megmondta, olimpiai bajnok lesz
ezt hogy? / 3 perce
Női börtönbe kerül az erőszakoló youtuber
A 39 éves férfi, nőként azonosítja magát, ezért engedélyt kapott arra, hogy a börtönbüntetést női börtönben tölthesse le.
Gyász
GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Fehér Csaba nagybánhegyesi ( volt békéscsabai lakos 60 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. augusztus 7.-én 10 órakor búcsúztatjuk a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. A gyászoló család
Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Laszli Pál a volt békéscsabai Agroszer szervíz üzem vezetője békéscsabai lakos 75 éves korában elhuny elhunyt. Temetése 2021.08.06.-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy IKLÁDI IMRE MÁV főtanácsos, életének 92.évében elhunyt. Drága szerettünktől 2021. augusztus 5.-én 10:00 órakor veszünk végső búcsút a gyulai Új - Református temetőben. Drága emléke a szívünkben él ! Szerettei
Megemlékezés Gyógyulni mentél De rossz kezekbe kerültél Haza már sohasem jöhettél Neked itt lenne a helyed közöttünk Felnevelni 6 éves gyermekünk. Szomorú, fájdalmas hosszú egy év telt el azóta, hogy szeretett családtagunk Farkasinszki István tragikus hirtelenséggel 44 éves korában itt hagyott bennünket. Örök fájdalommal és szeretettel szívünkben emlékezünk rá 2021. augusztus 01-én 10 órától kezdődő Istentiszteleten a békéscsabai Református templomban. A gyászoló család.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Uhrin András volt Békéscsaba Tolnai utcai lakos 2021. július 09-én 92 éves korában pécsi otthonában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 03-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik, utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
" Az Édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér" KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetet, mindazoknak, akik ismerték, és szerették BÉKÉSI FERENCNÉ Szül. Balla Katalin Márta csorvási mezőgazdasági vállalkozó temetésén megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mészáros Jánosné szül.: Dorkovics Ilona békéscsabai lakos életének 91. évében elhunyt. Temetése 2021.07.30. 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Gyula gyulai lakos életének 64. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. július 28-án 11 órakor lesz a gyulai Ó Református temetőben. Drága férjemtől, édesapánktól, tatánktól búcsúzunk. Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, akik mély fájdalmunkat bármilyen formában enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Vig Gábor békési lakos 97 éves korában elhunyt. Temetése 2021. 07. 28-án 9 órakor a békési Rózsa temetőben lesz A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Tomonicska János honvéd hősi halálának 105. évfordulójára. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Unokái, dédunokái, ükunokái
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lipcsei István békéscsabai lakos 2021. július 9-én 32 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 2-án 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
“Elhagytál egy időre, De tudjuk, hogy nem örökre. Szívünk fájdalmában egy a vigaszunk, Hisszük, hogy egyszer újra találkozunk.” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy, Laurinyecz János (Lobi) kétsopronyi lakos életének 79. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. július 24-én (szombaton) 10 órakor lesz a kétsopronyi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és kérjük, hogy koszorú helyett egy szál virággal emlékezzenek meg Róla. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉKÉSI FERENCNÉ Szül. Balla Katalin Márta Csorvási mezőgazdasági vállalkozó 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 23.án, pénteken 10 órakor lesz a csorvási Köztemetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Máté Gergely 2021. július 13-án életének 73. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatása 2021. július 23-án 11 órakor a sarkadi Körösháti temetőben lesz. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk. hogy KLIMENT MIHÁLY békéscsabai lakos 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. július 26-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSICSELY MIHÁLY volt Békéscsaba Május 1 utcai lakos 95 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. július 23-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy KOKAVECZ PÁL nyugállományú határőr főhadnagy orosházi lakos életének 83. évében váratlanul elhunyt. Hamvait 2021. július 21-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy CSJERNYIK MIHÁLY békéscsabai lakos 79 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. 07.20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tabáni evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. a gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk Baukó Mihályné szül. Kemény Margit békéscsabai lakos 86 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük el és helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Jancsok Györgyné született Weinberger Lívia ( volt röntgen asszisztens) békéscsabai lakos 2021. július 15-én 91 éves korában elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor. A gyászoló család
ZEG Rally Show / 42 perce
Ralifesztivált rendeznek Zalaegerszegen
1800 négyzetméteren / 1 órája
Különleges kiállítás nyílik New Yorkban
egyszer eljön a világvége... / 1 órája
Rémisztő jóslat: egy tudós szerint ebben az évben fog megszületni az utolsó ember a Földön
megmérettetés / 1 órája
Negyven kutyát neveztek a vésztői szépségversenyre
L. B.
dagad a botrány / 2 órája
Momentum: nem csak Cseh Katalinék körül akadnak kétes pénzügyek
Természetvédelem / 2 órája
Több száz év után visszatértek a vadmacskák Hollandiába