rossz irányú változás

2018.07.30. 23:38

Elveszíti kultúráját a turisták miatt a Húsvét-sziget

A chilei hatóságok úgy döntöttek, hogy korlátozzák a látogatók és a betelepülők számát is.

A sziget 1888 óta áll chilei közigazgatás alatt. 2007-ben egy közigazgatási reform keretében különleges területté nyilvánították. Márciusban a chilei kongresszus megszavazta, hogy korlátozzák a szigetre látogató chileiek és turisták számát és az általuk ott eltöltött időt is.

A korlátozás augusztus elsejétől lép életbe, az új rendelkezés értelmében a kontinensről érkező chileiek és a turisták az eddigi 90 nap helyett csupán 30 napot tölthetnek el a szigeten.

„A külföldiek megszállják a szigetet” – mondta az AFP francia hírügynökség tudósítójának Pedro Edmunds, a sziget önkormányzatának vezetője.

A 2017-ben végzett népszámlálás szerint 7750 ember él a Húsvét-szigeten, ami majd kétszerese a néhány évtizeddel ezelőttinek, amikor meg nem volt turistaáradat és az azt kísérő idegenforgalmi ingatlanfejlesztés.

Edmunds szerint a turisták kárt okoznak a népi sajátosságoknak, a sziget ezeréves kultúrája változik, és nem jó irányban. A kontinensről új, nem pozitív szokások szivárognak be. A bűnözés és a családon belüli erőszak növekszik.

Nemcsak a kontinensről érkező chileiek jelentenek problémát, a növekvő turizmus károsítja a környezetet.

Minden alapvető szolgáltatásra, például a hulladékkezelésre nagy nyomás nehezedik – mondta Ana Maria Gutierrez, a helyi kormány környezetvédelmi tanácsadója.

Egy évtizede a szigeten évente fejenként másfél tonna hulladék keletkezett, ez mára 2,5 tonnára nőtt egy olyan lakossággal, ami alig tesz valamit az újrahasznosításért. „Ami a környezetet illeti, a sziget nagyon törékeny” – hangoztatta Gutierrez.

Az új törvény szigorúbb előírásokat tartalmaz azok számára, akik a kontinensről érkezve a szigeten akarnak élni.

Turisták esetében érkezéskor be kell mutatni a szállodafoglalást, vagy a helyiektől kapott meghívást.

Edmunds azonban elégtelennek tartja az új szabályokat, ő teljes tilalmat rendelne el új lakosok betelepülésére. Ám úgy véli, hogy a törvény jó kezdetet jelenthet.

A rapanuiak a polinézek rokonai, míg a chileiek többségének, több mint 90 százaléknak, európai ősei vannak.

Borítókép: turisták a Húsvét-szigeten

Forrás: AFP/Alonso Sepúlveda

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!