Digitália

2023.06.26. 06:00

A cégvezetők úgy gondolják, az MI elpusztíthatja az emberiséget – De ők bérelik fel őket!

Májusban csaknem 4000 munkahelyet váltottak fel mesterséges intelligenciával, és Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat felfüggeszti a mesterséges intelligencia alkalmazását.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Stokkete

Az Amerikai Egyesült Államok vezérigazgatói körében végzett friss felmérés kimutatta, hogy a cégvezetők 42 százaléka úgy gondolja, a mesterséges intelligencia véget vet az emberiségnek a következő évtizedben: szerintük az MI öt–tíz éven belül egyenesen elpusztíthatja az emberiséget. Mindeközben az MI már javában pusztítja a munkaerőt.

Az említett jelentést a CNN adta ki a Yale vezérigazgató-csúcstalálkozójának adatai alapján. Kiderült, hogy

a megkérdezett vezérigazgatók csaknem fele úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia bevezetése a következő öt–tíz évben végzetes lehet az emberiség számára.

A megkérdezett 119 vezérigazgató 34 százaléka úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül elpusztíthatja az emberiséget, 8 százalékuk szerint ez öt éven belül megtörténhet, 58 százalékuk pedig nem aggódik különösebben. A felmérésben részt vett a Walmart vezérigazgatója, Doug McMillon, a Coca-Cola vezérigazgatója, James Quincy, valamint a Xerox, a Zoom és más gyógyszeripari, média- és gyártócégek vezetősége.

Hogy a mesterséges intelligencia szerintük elpusztítja az emberiséget, érdekes megállapítás tőlük, mivel éppen ők azok, akiknek hatalmukban áll eldönteni, hogy ez megtörténik-e.

Egyesek már most is erősen szorgalmazzák a bevezetését, és az MI-vel elérhető vállalati nyereséget fontossági sorrendben az emberek megélhetése elé helyezik.

Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója viszont azt mondta, a vállalat azt tervezi, hogy az elkövetkező években szünetelteti vagy lelassítja a felvételt olyan szerepkörökben, amelyekben a mesterséges intelligencia helyettesítheti az embereket. A munkaerő-felvétel lassulása vagy megállítása káros hatással lehet a háttérirodai pozíciókra és az olyan részlegekre, mint a HR – körülbelül 26 000 ügyfélszolgálati pozíciót töltenek be az IBM-nél.

És messze nem csak az IBM-ről van szó. Egy munkaerő-jelentés feltárta, hogy májusban csaknem 4000 munkahely szűnt meg a mesterséges intelligencia közvetlen eredményeként. A közelgő recesszióról szóló tárgyalások miatt lehetséges, hogy a vállalatok vezetése valóban elkezdi csökkenteni az alkalmazottak létszámát a mesterséges intelligencia megoldásokkal, hogy pénzt takarítson meg és lenyűgözze a részvényeseket.

Úgy tűnik, a vezérigazgatók, Krishna és a többi megkérdezett figyelmen kívül hagyja, hogy a mesterséges intelligencia a munka kiegészítéseként szolgálhat azáltal, hogy megkönnyíti vagy akár teljesen át is veszi az emberek számára terhes feladatokat, és ezáltal optimalizálja mind a mesterséges intelligencia, mind az emberi munkás teljesítményét. A Stanford Egyetem és a Massachusetts Institute of Technology új kutatása szerint a ChatGPT-t használó alkalmazottak 14 százalékánál nőtt a termelékenység – a kevésbé tapasztalt és képzett dolgozók pedig kimutathatóan 35 százalékkal gyorsabban végezték el a feladataikat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!