Túl a prototípuson

2019.07.03. 16:26

Hazai vízi robot juthat nemzetközi piacra

A Miskolci Egyetem vezetésével fejlesztett szerkezet a rajta elhelyezett műszerekkel geológiai adatokat szolgáltat vízzel telt föld alatti járatokból.

Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet az egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.

Zajzon Norbert, a Miskolci Egyetem docense a projekt budapesti bemutatóján a fejlesztést Európa nyersanyagigényével indokolta. Kifejtette, hogy a kontinens a szükségleteinek mindössze 4 százalékát fedezi saját ásványkincseiből, miközben 30 ezer elhagyott bányája van.

A kitermelés rendszerint nem a lelőhelyek kimerülése, hanem a gazdaságtalan kitermelés miatt áll le, ám a nyersanyagok drágulása és a technológia fejlődése akár több száz éves szünet után is indokolttá teheti a bányaművelést. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

a régi, vízzel telt vájatok felkutatása veszélyes, emberi merülésre nem ajánlott, csak robotokkal kutatható.

A fejlesztés alapötlete a projektet vezető Miskolci Egyetemen született, rajtuk kívül a finnországi Tampere és a spanyol főváros műszaki egyetemei, a portói egyetem és egy kutatóintézet közös társasága, valamint a fejlesztéstől a piacra vezetésig terjedő feladatokat végző cégek vesznek részt.

A 4,87 millió euró (több mint másfél milliárd forint) keretösszegű projekt három és fél éve kezdődött, és idén októberben zárul.

Már voltak próbamerülések

A projektben vállalt 3 működő prototípusból kettő már elkészült, a tesztelés tavaly áprilisban kezdődött. A finnországi, angliai, szlovéniai és portugáliai merülések után a robotok szerdán a budapesti Molnár János barlangban kerültek vízbe.

Zajzon Norbert a sajtótájékoztatón elmondta, hogy méretüknél fogva a szerkezetek a középkorból megmaradt, kézzel vájt járatokba is behatolhatnak. Hozzátette, hogy a miniatürizálás a projekt egyik legnagyobb kihívása volt a kommunikáció mellett.

Utóbbi azért jelentett nehézséget, mert a víz alatt a GPS nem működik.

A robot 500 méteres mélységig tud merülni és 5 órán át képes a víz alatt maradni.

Szonárjainak köszönhetően zavaros vízben is merülhet, eszközei egyedi igényeknek megfelelően speciális bányászati vagy vízügyi feladatokra alakíthatók.

A robot óránként 1 terabájtnyi, jó minőségű és sokoldalúan használható adatot gyárthat, ezért hatékonyabb, mint az eddig használt merülő szerkezetek.

Már vannak érdeklődők

A projektvezető közölte, hogy budapesti bejegyzéssel a technológia hasznosítására céget is alapítottak, és partnervállalatok csatlakozását várják. A társaságban a Miskolci Egyetem résztulajdonosként vesz részt. Érdeklődők Európa több országából is érkeztek már, az első megbízás a kárpátaljai Aknaszlatináról jöhet. A település sóbányáját a beomlás fenyegeti, sikeres közbeszerzés esetén a robotok egy év múlva ott állhatnak először munkába.

Zajzon Norbert hozzátette, hogy a cég szolgáltatást értékesítene, mivel

a robot előállítása darabonként csaknem félmillió euróba kerül,

ráadásul a működtetése és az adatfeldolgozás is bonyolult, de van olyan biztosítótársaság, amely nagyobb tételben saját robotokat is rendelhet.

A projektvezető közölte azt is, hogy a fejlesztésre és a piacra vezetésre a Miskolci Egyetem a partnereivel az European Institute of Innovation and Technology (EIT) keretéből újabb 3 éves támogatáshoz fog jutni.

„A további fejlesztés stabilizálhatja a technológiát és nagyobb távolságokra is eljuttathatja a szerkezetet optikai kábeles összeköttetés nélkül. Egyes eszközei vagy szoftverrészei pedig később űrkutatási feladatokban vehetnek részt” – tette hozzá Zajzon Norbert.

Az Unexmin a Horizont 2020 keretében jöhetett létre. Utóbbi az EU kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program, 79 milliárd eurós keretösszegéből kiválósági alapon, nemzetközi versenyben nyerhető támogatás.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!