A hét embere

2020.09.28. 06:55

Száz kilométert sem tart soknak a mezőberényi természetjáró

A természetjárás népszerűsítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Dr. Téry Ödön-emlékéremmel tüntették ki a napokban Földes Pétert, a mezőberényi Alföld Turista Egyesület elnökét. A szervezet vezetőjét a Magyar Természetjáró Szövetség díja és többéves munkája miatt is választottuk a hét emberének.

Papp Gábor

20200925 Földes Péter A hét embere Békéscsaba Fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: BENCSIK ADAM

– Nem gondolná az ember, hogy egy „zombiélmény” terelte a természetjárás irányába…

– Édesanyám és öcsém nálam sokkal hamarabb csatlakozott egyesületünk elődszervezetéhez, a berényi Sportcsarnok DSE természetjáró-szakosztályához. Gyerekkorunkban testvéremmel rengeteget csatangoltunk a mezőn, de azt hiszem, a korosztályunkból a legtöbben ezt tették. Így különösebb kötődésünk nem volt a túrázáshoz. 1997-ben öcsém minden különösebb felkészülés nélkül nekivágott a Körös 50 teljesítménytúrának, amikor hazaért, a sípcsontja mellett is görcsöltek az izmok, és kis túlzással úgy nézett ki, mint egy zombi. Akkor határoztam el, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom. A következő évben meg is tettem, ott gyalogoltam a testvérem mellett, ugyanúgy megszenvedtem, mint ő. Ennek ellenére nagyon megszerettem ezt a hobbit, és ott ragadtam. Még abban az évben teljesítettük a Cserehát 50 teljesítménytúrát, ami jóval kevésbé viselt meg. Ez is megerősített abban, hogy csinálnom kell tovább. Az évek során sajnos az egyesület korábbi vezetői elhunytak, így rám öröklődtek a feladatok.

Földes Péter fiatal korában megszerette a túrázást, számára lényeges az alföldi tájak megismertetése /Fotó: Bencsik Ádám/

– Jól értettük, hogy a dombvidék könnyebb terep, mint az Alföld?

– Teljesen. Az alföldi túrák során folyamatosan ugyanazt az izomcsoportot mozgatjuk, általában a nap is ugyanott ér, így egy-egy kihívás során alaposan leég az ember. A változatosságot azért nem említem, mert törekszünk arra, hogy a teljesítménytúrákat – még akkor is, ha nincs mindig sok idő a nézelődésre – itt, a Körösök mentén is úgy állítsuk össze, hogy a legszebb tájakon vezessen keresztül. Szerencsére akad jó néhány különleges természeti értékünk.

– Önnek van kedvenc túrája?

– A Lemaradás 100 teljesítménytúra, amely Verőcéről, a Börzsönyből indult és 100 kilométer megtétele után Rákoskertben ért véget. Sokunk példaképének, Hoffmann Ádámnak köszönhetően vettem részt a programon, természetesen akkor is öcsémmel közösen. Nagyon szép tájakon haladtunk át, de 80 kilométer után Pécelen eltévedtünk, össze is kaptunk kissé, hogy ki miatt történt mindez. Ez volt a holtpont, amin túljutottunk, és be is gyorsultunk. Az élmény azért is maradandó, mert mozdonyvezetőként elintéztem, hogy a Dacia Express felvegyen minket a település állomásán. A helyiek nem is akartak kivinni minket oda, mert a járat soha nem állt meg. Végül csak meggyőztük őket, majd a lehető leggyorsabban felszálltunk. Annyira gyorsan, hogy az ismerős jegykezelők azt hitték, hogy addig a mosdóban bujkáltunk.

– A vasúttól azóta sem szakadt el?

– Ma már nem mozdonyvezetőként dolgozom, hanem én szervezem meg a szolgálatukat. Emellett járok a békéscsabai egyetem műszaki menedzser szakára. A munka mellett pedig igyekszem a lehető legjobban koordinálni a turistaegyesület munkáját, ami napi munkát igényel.

– A számok azt mutatják, hogy egyre többen érdeklődnek a túrázás iránt. Minek köszönhető mindez?

– A Téli Körös túránkon már több mint ötszázan vettek részt, ami óriási rekordnak számít. Az emberek közül egyre többen érzik, hogy ki kell szakadniuk a mindennapok taposómalmából, az elektronikus világból. Az infrastruktúra egyre fejlettebb, szépülnek a turistautak, a kapcsolódó létesítmények. Az alföldi táj szép, különleges környezet és állatvilág jellemzi. Aki pedig egyszer eljön egy teljesítménytúrára, általában visszatér, és legközelebb elhozza az ismerőseit is. Intenzív fejlődés érzékelhető.

A fiatalok megszólítása fontos cél

Földes Péter kiemelt céljának tekinti, hogy a túrázást népszerűsítsék a fiatalok körében.

– Az egész országban talán ez az egyik legnehezebb feladat, legfontosabb kihívás. A korosztályt nem könnyű kimozdítani az elektronikus világból – tette hozzá.

Az Alföld Turista Egyesület elnöke egyébként gyakran túrázik családjával, 7 és 13 éves fiaik is szeretik az utakat járni. Fő úti céljuk az Alföld, de minden évben a hegyekbe is elmennek egyszer. Emellett hobbiként a horgászat és a geocaching áll közel Földes Péterhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!