Hallgassa élőben!
Fotó: Tumbász Hédi

Berecz Zsombor: Nem láttak nálam boldogabb ezüstérmest

A finn hajóosztály utolsó olimpiai futamát megnyerő vitorlázó a fiatalok képzésére koncentrálna a jövőben.

Amint arról korábban már beszámoltunk, Berecz Zsombor ezüstérmet szerzett a finn hajóosztályban a tokiói olimpián. Az éremfutamot megnyerő magyar vitorlázó az interjúzónában a Nemzeti Sport kérdéseire is válaszolt, és elmondta, a fiatalok képzésére koncentrálna a jövőben.

– Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes. Ízlelgeti már?
– Szerintem még nem láttak nálam boldogabb ezüstérmest – válaszolta az interjúzónában a magyar újságírók gyűrűjében a friss ezüstérmes. – Beérett a sok munka, és megérte az a sok áldozat, amit hoztam, és hozott a családom, hogy most itt lehessek. Nemcsak magam miatt örülök, hanem az engem támogatók miatt is, bebizonyosodott, hogy jó helyre tették a bizalmukat.

– Mi volt a taktika az éremfutamra?
– Egyszerű erre azt válaszolni, hogy nyerni akartam, de tényleg így volt. A magam részéről mindent megtettem, onnantól kezdve a többieken múlt, hol érnek be. A brit nagyon szépen feljött a végén, és bebiztosította az aranyérmét.

– Mennyit lehetett érzékelni futam közben a mögötte zajló helyezkedésből?
– Éreztem, hogy közel vagyunk, nem kellett nagyon messzire nézni ebben a szélben. A start után a brit saját döntése volt, hogy visszafordult, mert azt hitte, kinn van a rajtvonalon, de utólag kiderült, feleslegesen tette. Egy fél másodpercig én is elgondolkodtam rajta, de tudtam, hogy akkor elúszik minden esélyem. Általában ilyenkor óvatos vagyok, de most jól döntöttem.

– Ezúttal sikerült eltalálni a megfelelő oldalakat a bójáknál?
– Igen, jól olvastam a pályát, a sebességem azonban nem volt annyira kiemelkedő, de ezt tudtuk a futam előtt, így különlegesen nehéz feladatom volt. Kerülnöm kellett a manővereket, amikor széllel szemben mentem, míg hátszélben meg tudtam, hogy jó vagyok, ezért biztos voltam benne, hogy nem fogok veszíteni.

– Érezte, hogy voltak olyan időszakok, amikor virtuálisan a nyakában lógott az aranyérem?
– Verseny közben egy más tudatállapotba kerülök, talán egyszer néztem hátra, utána rögtön visszatértem a saját versenyemhez. Csak arra koncentráltam, hogy behúzzam a futamot, mert csak így volt esélyem az első helyre. Ha csak egy tíz-húsz másodpercre is kihagyok, abból könnyen születhet rossz döntés.

– Hogyan emlékszik vissza a célba érkezése utáni pillanatokra, amikor még kérdéses volt, brit riválisa hányadikként zár?
– Azért az kemény lett volna, ha a hatodik vagy még rosszabb pozícióban végez. Örülök az ő sikerének is, megérdemelte, az utóbbi két évben egy elég komoly mélypontból kellett kijönnie. Lehet furán hangzik, de ő okozta most az olimpia meglepetését. Sem a világbajnokságon, sem az Európa-bajnokságon nem tudott villantani az utóbb időszakban, az olimpián azonban jó sebességgel tudott versenyezni, és nem mellékesen kiváló vitorlázó.

– Jelképes pillanat volt, ahogy a végén összeölelkeztek, és együtt borultak be a tengerbe.
– A finn egy különleges hajóosztály, érett férfiak versenyeznek benne, tényleg fel kell nőnie annak, aki eredményt akar elérni. Ha nem igazodsz a csapathoz, kicsinálnak, olyan, mint egy farkasfalka. Az olimpián sem volt olyan a mezőnyben, aki kicsit is kívülálló lenne. Ez egy jó társaság, melynek ez volt az utolsó tánca, innentől mindenki megy a maga útján. A verseny méltó befejezése volt a hajóosztály olimpiai történetének.

– Korábban bevallotta, ugyan sok óceánon és tengeren megfordult, a Balaton áll a legközelebb a szívéhez. Még mindig tartja?
– Abszolút. Soha többet nem jövök vissza ebbe az országba, egy percet nem akarok itt vitorlázni többet – válaszolta egy mosoly kíséretében. – Vannak helyek, amelyekről jó emlékeket őrzök, a mostani túlbonyolított olimpia, nem tartozik majd közéjük. Kezdve azzal, hogy mindennap egy tűzlépcsőn sétáltunk fel a hetedikre, úgy voltunk kezelve, mintha fertőző betegek lennénk. Hozzá kellett szokni a körülményekhez, de nem nyaralni jöttünk, hanem hogy elvégezzük a munkánkat, és ez sikerült.

– Merre vezet az útja az olimpia után?
– Nagy terveim vannak, most frissiben szeretném átadni a következő generációnak azt a tudást, amelyre az évek során szert tettem. Hiszek a magyar vitorlázás jövőjében, és hogy képesek vagyunk hasonló vagy jobb eredményekre, mint amit elértem a pályafutásom alatt. Ehhez az kell, hogy rendszerben foglalkozzanak a gyerekekkel, nekem ez elég későn jött az életembe. Ezzel együtt semmit nem változtatnék az úton, amelyet bejártam, az összes nehézségével és buktatójával együtt.

– Ez úgy hangzik, mint egy búcsú.
– Egy biztos, szó sem lehet róla, hogy még egy olimpiára felkészüljek. Elég sokat nélkülözött a családom, fontos éveket hagytam ki a gyerekeim életéből, itt az idő, hogy velük legyek, és élvezzem a mindennapokat.

TEKINTSE MEG A NEMZETI SPORT KÉPGALÉRIÁJÁT BERECZ ZSOMBOR SZEREPLÉSÉRŐL!

Hozzászólások

Forma-1
Verstappen nyerte az USA Nagydíját és növelte az előnyét összetettben
üzenet a meccsen / 1 órája
Keményen üzentek Gyurcsányéknak a Fradi szurkolói
1956/2006 bűnösei! Nem felejtünk. Soha többé baloldal! – írták.
Gyász
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnal árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csendesen. Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben." MEGEMLÉKEZÉS Petrovszki Pál halálának 12. évfordulóján fájó szívvel emlékezik Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. SALKA LÁSZLÓ volt békéscsabai lakos 2021. október 12-én elhunyt. Emlékét szívünkben megőrizzük. Gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tyukody Nóra békéscsabai lakos hatalmas akaraterővel, hosszan tartó küzdelem után, méltósággal viselt betegség következtében elhunyt. Drága halottunkat 2021. október 26-án 10 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Gulyás Imréné szül. Győri Zsófia békéscsabai lakos 2021. október 19-én, 82 éves korában csendesen megpihent. Temetése szűk családi körben történik a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balog Lászlóné szül. Baji Julianna békési lakos 2021. október 19-én elhunyt. Temetése 2021. október 26-án 13 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Madai Zsuzsanna (volt Körös Volán dolgozó) kaszaperi lakos 73 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. október 25-én 11 órakor lesz a kaszaperi temetőben. A gyászoló család
"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem. Uram, igaz Isten! " GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Gajda Mátyás János békéscsabai lakos 73 éves korában türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegségben vissza adta lelkét teremtőjének. Temetése 2021. október 25-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
" Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LIPCSEI IMRÉNÉ szül.: Sinkovicz Zsófia békéscsabai lakos életének 90. évében csendesen megpihent. Temetése 2021.október 22-én 12 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Szilágyiné Kecskeméti Erika a Kormányhivatal dolgozója váratlanul elhunyt. Szeretett elhunytunkat 2021. október 21-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
" Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk, enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Bálint Lajos halálának 19. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Juhos Imréné szül. Győri Erzsébet békéscsabai lakos 2021. október 8-án, 80 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. október 21-én 13 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
„Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér.” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Mazán Jánosné szül. Kocziha Mária Békéscsaba, Alkotmány utcai lakos 79 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2021. október 21-én 12 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hugyecz Andrásné szül. Botyánszki Zsófia békéscsabai lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
" A te szíved már nem fáj, De a miénk vérzik, Mert a fájdalmat Az élők érzik." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tobai Gáborné szül. Földi Margit Rozália (Konzervgyár nyugdíjasa) békéscsabai lakos 2021. október 9-én, 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 18-án 12 órakor lesz a békéscsabai Vasuti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak s mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy Viczián János gerendási lakos búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gyeraj Pál a Démász nyugdíjasa békéscsabai lakos 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. október 20-án 14 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lipták Mihályné szül. Andó Dorottya (Jutka) fürjesi lakos 82 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. október 19-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tabáni temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem, amit a szívünkben hordozunk némán, csendesen." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezünk Ladnai Sándorné szül: Bosnyák Eszter halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. VICZIÁN JÁNOS Gerendás, Jókai utca 46. szám alatti lakos 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. október 14-én 15 órakor lesz a gerendási temetőben. A gyászoló család
„Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él.” GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Pálné szül. Árgyelán Flóra békéscsabai lakos 95. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2021. október 13-án 12 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
tragédia / 2 órája
Felborult egy autó Abonynál, a sofőr meghalt
ajaj! / 3 órája
Andy Vajna üzent a túlvilágról: nem örül Timi eljegyzésének?
Labdarúgás NB II./galériával / 4 órája
Pontokat veszített Békéscsabán a Kecskemét
Gajdács Pál
régi hagyomány / 5 órája
Megkezdődött a hortobágyi behajtási ünnep és darufesztivál
sikertelen kísérlet / 5 órája
Bosszút akart állni volt asszonyán egy berényi férfi
N. Sz.
labdarúgás megye i. - galériával / 5 órája
Kiütéses győzelmével növelte előnyét a Körösladány
Hírlap-összeállítás