Törésvonalak

Anyukám máig nagyon precíz, szorgalmas. A családi legendárium szerint egészen kicsi korától besegített a házimunkába is – az ő generációjának mi sem volt természetesebb. Különösen szeretett port törölni, aminek folyományaként a nagymamám vitrinjében rejlő porcelán nippek kivétel nélkül hadirokkanttá váltak. Anyukám kedvét azonban nem szegte senki, és semmi. Persze el se árulta „vétkét”, még a ragasztást is titokban végezte el. Mire az én kezembe kerültek a letűnt kor gyöngyszemei, minden madárka farkán, minden őzike fülén és minden pillangó szárnyán hajszáltörés jelezte a műtétet. A rejtett beavatkozások nyomai pedig mama okuláréja mögül aligha voltak észrevehetők. 

A szakemberek is megmondták: ha a gyerek kiveszi részét a házimunkából, az mindenkinek jó. Lehet, hogy felfordulással, törmelékekkel jár, mégis öröm, a mintakövetés legszebb példája. Szerencsére okoseszközökkel elborított világunkban sem kopott még ki a segítségnyújtás ősi ösztöne, szinte minden kisgyermek magától veszi kezébe a seprűt, nyúl a porszívó után, pakol (bújik) a mosógépbe. 

Ilyenkor kell nagy levegőt venni, és bölcsen hagyni, hogy az önzetlen adás öröme mély gyökeret eresszen. Ekkor kell levenni a polcról a türelmet, a humort, a lazaságot, és ekkor kell feljebb tenni a még megmaradt hollóháziakat. Hát nem szebb egy hároméves koordinálatlan kézmozgása, huncut vigyora, mint egy harmincéves kínkeserves szenvedése a szennyeskosárral, meg a fél pár zoknival?