Ergonómia

Gyemendi Réka

Engem is elért a derékfájás. Több sikertelen gyakorlat és fekvőhely-váltás után kezdtem a dolgot az „öregedésre” fogni így, a harmadik X-hez közeledve. Azonban, ebbe nem szeretnék belenyugodni, hiszen mégsem vagyok középkorú, így talán összetettebb a probléma. A figyelmem ezért a testhelyzetemre irányult, ami az elmúlt egy évben az új munkakörnyezet miatt megváltozott. Az irodai munkát végzők leggyakrabban derék, hát, nyak és vállfájdalomra, illetve végtagfájásra panaszkodnak, ami nem meglepő, hiszen az ember egy idő után hozzászokik az ergonómiailag helytelen pozíciókhoz.

A szakemberek szerint a laza, hátradőlt törzstartás esetén éri a legkisebb nyomás a csigolyák közti porckorongokat, a széknek pedig biztosítania kell, hogy mindig a legkedvezőbb üléspozíciókat vehessük fel munka közben. Ülés közben az alkarnak és törzsnek kb. 90 fokos szöget kell bezárnia, a billentyűzet használatánál a felkar legyen függőleges helyzetben, az alkar és a csukló pedig vízszintesen.

A számítógép előtt dolgozók emellett ingerlékenységre, fejfájásra és szembántalmakra is figyelmesek lehetnek. A fokozott monitor- és telefonhasználat során töredékére csökken a pislogás, ami a szem kiszáradásához és romlásához vezet. Erre nyújthat megoldást a 20-20-20-as szabály: ennek lényege, hogy 20 percenként legalább 20 másodperces szünetet kell tartani, mialatt legalább 20 méter távolságra tekintünk. Ami a monitort illeti, a szem és a képernyő közötti távolság 40-60 cm legyen, a képernyőt pedig úgy kell elhelyezni, hogy a látásvonal 10-20 fokos szöget zárjon be a vízszintessel.

Most már csak az a kérdés, van-e idő minderre figyelni a munka alatt.