Évezredes iszony

Gyemendi Réka

Mi a fóbia? Irracionális félelem valamitől, mely pánikot, szorongást okoz, olyan testi tüneteket, mint a szívdobogás, verejtékezés, légszomj. Átélője pontosan tudja, hogy irtózásának tárgya nem jelent közvetlen veszélyt az életére, ezeket a folyamatokat mégsem tudja irányítani. Így azzal a logikus mondattal biztatni valakit, hogy "jobban fél tőled, mi te tőle", értelmezhetetlen, hisz a fóbia sem racionális.

A konkrét fóbia nem, azonban az arra való hajlam öröklődik - vagy szocializáció következménye. Édesanyám a békáktól, anyai nagymamám a rágcsálóktól irtózik oly módon, ahogyan én a pókoktól. Több, erről szóló, tudományos cikket olvastam, tanulmányozva, vajon a pók mely jellemzője - hosszú lába? gyors mozgása? - váltja ki mindezt. Ugyanis, mikor szemben találom magam az ízeltlábúak eme irtózatos fajtájával, csak az érzem, távol kell kerülnöm tőle, mert ha hozzám ér "meghalok". Persze, tudom, hogy nem tudná átharapni a torkom, vagy fecskendezne belém mérget - mégis, érintése oly elviselhetetlennek tűnne, ami a vég borzalmas forgatókönyvét idézi meg elmémben.

A cikkeket bújva kiderül, a lábakkal és mérgekkel nem is lőttem mellé. Állítólag a pókfóbiának evolúciós oka van, őseink korában ugyanis a pókmarás közvetlen, halálos veszélyt jelentett, így a félelem a túlélést jelentette. Ez pedig olyan  mélyen beivódott sejtjeinkbe, hogy még ma is tart a hatása. Nem a legszerencsésebb fóbia, hisz a pókokat nehezebb elkerülni, mint például a békákat...