Mosolyellenőr

Szájhúzás, vigyor, grimasz. Egyik sem keverendő össze a mosollyal. Akinek nem megy, tanulhatja. No, egyelőre Békésben nem tudok mosolyképzőről, de Tokióban van ilyen. Sőt, annyira komolyan veszik a kedvességet, hogy a japán vasút már egy évtizede csak mosolygó alkalmazottakat enged dolgozni. Speciális szoftverrel ellenőrzik, hogy megfelelő mosollyal kezdik-e reggelente a munkát az emberek.

Ha belegondolok, én is jobban szeretek mosolygós eladóval, felszolgálóval, ügyintézővel találkozni, mint kimért, faarcú, komor tekintetűvel. Persze, az sem jó, ha az emberre nem rámosolyognak, hanem kinevetik. Úgy tanultam gyermekkoromban Kondoroson, hogy mosolyogni semmivel nem drágább, mint grimaszolni. Akadnak azért az embernek rossz napjai, amikor csak mosolyt erőltet az arcára. A műmosoly viszont inkább ellenérzést kelt, mint rokonszenvet.

A japánok tükör segítségével gyakorolják az arcizmaik ellazítását, megfeszítését egy tokiói mosolyszemináriumon. Keményen dolgoznak, hogy újra elsajátítsák, mit kell tenniük ahhoz, hogy valódi legyen – legalábbis annak tűnjön – a mosolyuk. Ezt ugyanis a legtöbben a Covid idején a maszkviselés miatt szinte teljesen elfelejtették.

Ha újra kezdhetném, mosolyellenőr lennék. A szabályok betartása miatt mosolyognának rám, ez pedig ragadós, mint az ásítás. A sokat mosolygó emberek a kutatók szerint hét évvel tovább élnek. Egy bökkenő van, az egyéni órákért húszezer forintnyi jent is elkérnek. Ettől biztos arcomra fagyna a mosoly.