EU-csatlakozás

2023.09.05. 10:34

A magyar álláspont szerint Georgiának még idén ősszel meg kell kapnia az EU-s tagjelölti státuszt (videó)

Tisztességtelen az Európai Unió eljárása Georgiával szemben, az országnak még ősszel meg kell kapnia a tagjelölti státuszt, ennek elmaradása nyomán az egész közösség hitelessége súlyos csorbát szenvedne – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Ilia Darcsiasvili georgiai külügyminisztert 2023. szeptember 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közös sajtótájékoztatóján tisztességtelennek minősítette az Európai Unió eljárását Georgiát illetően, aláhúzva, hogy Ukrajna és Moldova mellett Georgiának is meg kellett volna kapnia tavaly a tagjelölti státuszt.   

Georgia semmivel sincs rosszabb állapotban, semmivel sem teljesít rosszabbul, mint Ukrajna vagy Moldova az európai uniós elvárások tekintetében. Azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartjuk, hogy a Moldova és Ukrajna számára mintegy szorgalmi feladatként adott 12 pontos listát Georgiának a tagjelölti státusz előfeltételeként írták elő

– mondta.   

 

Georgiának meg kell kapnia még idén ősszel a tagjelölti státuszt, Georgia mindent megtett ennek érdekében. Az is világos ennek alapján, hogy a Georgia tagjelölti státuszáról szóló döntés nem szakmai, hanem politikai kérdés, így politikai elköteleződésre, politikai döntésre van szükség

– emelte ki.   

Majd úgy vélekedett, hogy ezen döntés elmaradása nyomán nem pusztán a bővítési politika, hanem az egész EU hitelessége szenvedne komoly csorbát.   

Továbbá arra is kitért, hogy Magyarország megtette a szükséges intézkedéseket, integrációs szakértőt delegált a kormány Georgiába, és hazánk kész további támogatásra is.   

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az együttműködésnek a kaukázusi térséggel, amit bizonyít, hogy októberben együttes kormányülésre kerül sor Georgiában. Ennek során a felek megállapodást írnak alá a beruházások védelméről, az ösztöndíjprogram meghosszabbításáról, illetve a felsőoktatási és szakképzési együttműködésről – tájékoztatott.  

Aláhúzta: a közép-európai energiabiztonság és a környezetvédelmi célok elérése tekintetében Georgia szerepe a következő időszakban erősödni fog, minthogy az ország Azerbajdzsánnal együtt úgy döntött, hogy jelentős beruházásokat hajt végre a megújuló energiaforrások terén, és a főként szélerőművekkel megtermelt áramot Európába exportálja.   

„Így a tavaly év végén létrejött négyoldalú, azeri-georgiai-román-magyar megállapodás értelmében a világ leghosszabb víz alatti elektromos áramkábeljét fogjuk lefektetni a Fekete-tenger alatt” – közölte.   

Majd hozzátette, hogy a megvalósíthatósági tanulmány a jövő év elején készen lesz, illetve megegyezés született a közös vállalat megalapításáról és az irányító testület létrehozásáról is, az e célból létrehozott miniszteri bizottság ülésére pedig novemberben sor kerül majd Budapesten.   

A miniszter ezután tudatta, hogy a tárgyaláson hosszan beszéltek a biztonsági helyzetről is, elsősorban az ukrajnai háborúról és ezzel összefüggésben Georgia európai uniós tagjelölti státuszáról.   

„Itt két olyan országról beszélünk Georgia és Magyarország vonatkozásában, amelyek elkötelezettek a béke mellett. Két olyan ország, amely a külpolitikájában a nemzeti érdek érvényesítésre törekszik, ezért mindig is világossá teszi pozícióit akkor is, ha az a liberális mainstream nyomásgyakorlásával szemben van” – szögezte le.   

„Egyetértünk, hogy ezt a háborút tárgyalásokkal kell lezárni, és a háború globalizálása helyett annak izolálására kell törekedni. Most láthatjuk, hogy aki nyíltan kiáll a béke mellett a nemzetközi politikában, annak nagyon komoly nyomásgyakorlással kell szembenéznie” – mutatott rá.   

Ennek kapcsán pedig emlékeztetett, hogy nemrég kiutasították a georgiai nagykövetet Kijevből, amely ügyben szavai szerint hazánk teljes szolidaritást vállal Tbiliszivel.  

Szijjártó Péter újságírói kérdésre reagálva figyelmeztetett, hogy ha az EU továbbra sem képes a bővítési politikát előrevinni, akkor elveszíti az erősödés esélyét, sőt tovább fog gyengülni, tovább fog veszíteni a globális súlyából, egyre versenyképtelenebbé válik.   

Ráadásul  –mint mondta – ha a közösség sokáig húzza a csatlakozási folyamatot, akkor előállhat olyan helyzet, hogy az adott országok közvéleménye és politikai vezetése megelégeli ezt a megalázó eljárást, és elkezd más integrációk irányába fordulni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában