Beruházás

2023.08.03. 13:38

Lázár János: korszerűsítésre van szükség (videó)

Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium – közölte a tárcavezető a Rádió7 Közös nevező című műsorában.

MW

Lázár János építési és közlekedési miniszter (j) és Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke sajtótájékoztatót tart az állami beruházások változásáról az Építési és Közlekedési Minisztériumban 2023. július 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A miniszter úgy fogalmazott, a cél, hogy tíz év alatt, lépésről-lépésre, a fontos feladatokra fókuszálva történjen meg az elöregedett pályahálózat és a járműpark korszerűsítése.

Elmondta, Magyarországon a tömegközlekedésben az első helyen a kötött pálya áll.

Budapesten a HÉV-vonalak - a pálya és a járművek - korszerűsítésére van szükség, fejleszteni kell a nagyobb városok közötti vasúti összeköttetést és az országon átmenő, valamint a megye- és járási központokban a ráhordó vonalakat. Ehhez csatlakozva pedig a Volánnak kell biztosítania az eljutást a kötöttpályás csatlakozásig 

– sorolta a feladatokat a miniszter.

Lázár János hangsúlyozta, ehhez beruházásokra, valamint saját vasúti járműiparra van szükség. Ez azonban olyan terület, amelybe érdemes invesztálni, hiszen 5 millió ember közlekedéséről van szó, másrészt egy új iparág is felépíthető.

A politikus úgy fogalmazott, jelenleg nincs pénz a költségvetésben a vasúti konszolidációs és fejlesztő munkára. 

Uniós források bevonásával és akár pénzpiaci eszközökkel előteremthető lenne a szükséges összeg, amelynek nagysága elérheti a 6 ezer milliárd forintot. Addig azonban a balesetmentes napi működés biztosítása a cél

 – közölte.

Az elmúlt egy esztendőben nemcsak a késések aránya nőtt, hanem annak kockázata is, hogy baleset következzen be 

– mondta a miniszter, elnézést kérve azoktól, akik a közelmúltban balesetet szenvedtek vagy akiknek a késések, kimaradások okoztak kellemetlenséget.

Lázár János kifejtette, a járvány alatt jelentősen visszaesett az utasszám, de az utóbbi fél évben érdemben nőtt a tömegközlekedés iránti igény. 

2022-ben a kormány úgy döntött, a vasúti közlekedésben a főváros környékére koncentrálja az erőforrásokat,

ehhez pedig munkaerőre van szükség, 100-150 ember is sokat számít. A balesetmentes közlekedés biztosítása mellett részben a személyi erőforrások átcsoportosítása az oka annak, hogy augusztustól tíz mellékvonalon szünetel a vasúti közlekedés.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, a szocialista kormányok vonalbezárásaival szemben most biztosított az utasok közlekedése, a vonatpótlóbuszok akkor és ott viszik el őket céljukhoz, ahol és amikor korábban a vonat tette.

A politikus rámutatott, a Budapest-Belgrád vasútvonal 2,2 milliárd dollár értékű fejlesztése kiemelt fontosságú a teherszállítás szempontjából, ahogy a nyugat-keleti átmenőforgalom feltételeinek javítása is, 

ahol Budapest jelenti a szűk keresztmetszetet. A déli körvasút építése ugyan beleütközött a 11. kerületi polgárok tiltakozásába, de a kormányzat nyitott a kompromisszumra – például a zajcsillapításban –, magából a programból azonban nem engedhet, az ország szempontjait budapesti politikai csaták nem írhatják felül.

A KRESZ-módosításról szólva a miniszter kifejtette, a szabályok utolsó nagy változása 2009-ben történt, azóta sokkal többen, többet és többféleképpen használják az utakat, új közlekedési formák, elektromos kerékpárok, rollerek jelentek meg. A módosítást széles körű egyeztetés előzi majd meg, minden javaslatot meghallgatnak, a legfontosabb szempont a védtelen közlekedők, a gyalogosok és kerékpárosok érdekeinek védelme lesz.

Lázár János kitért a júliusban, a szintén a Rádió7 műsorában Márki-Zay Péterrel kapcsolatban tett megjegyzésére is. Mint mondta, a mindenkori ellenzék és a kormánypártok között a rendszerváltás óta kompromisszum volt arról, hogy a politikai viták rendezésébe külföldi erőforrásokat nem vonnak be. A tavalyi volt az első választás, amikor az ellenzék miniszterelnök-jelölte, Hódmezővásárhely polgármestere az amerikaiaktól és más külföldiektől nagyon komoly forrásokat fogadott el azért, hogy hazája sorsát az ő érdekeiknek megfelelően befolyásolja. Hozzátette:

ezt van, aki hazaárulásnak nevezi.

Nem szabad annak az embernek kezébe költségvetési forrást adni,

aki már egyszer dokumentáltan elárulta hazája érdekeit

– jelentette ki a politikus.

A Fidesznek nagyon jó polgármesterjelöltje lesz az önkormányzati választásokon, és a hódmezővásárhelyiek szabadon dönthetnek arról, hogy ellenzéki, kormánypárti vagy független politikust választanak, mindenkivel együtt tudunk működni, egyet kivéve,

ez a kormány nem fog külföldi érdekeket szolgáló emberek kezébe költségvetési pénzt adni

– szögezte le Lázár János.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában