Segítség

2023.01.27. 14:13

Az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtéséhez 650 ezren csatlakoztak

Az adományvonalon több mint 94,3 millió forintnyi felajánlás érkezett és összesen csaknem 300 millió forintot gyűjtöttek össze – tájékoztatott az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója beszél az Ökumenikus Segélyszervezet adventi gyertyagyújtásán a budafoki koordinációs központban 2022. november 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásához, az adventi adománygyűjtéséhez több mint 650 ezer adományozó csatlakozott és csaknem 300 millió forintot gyűjtöttek össze – közölte az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Lehel László ismertetése szerint az adományvonalon érkezett több mint 94,3 millió forintnyi felajánlással, a Tesco áruházi adománykuponos gyűjtése során összegyűlt 60 millió forinttal, valamint a magán- és vállalati befizetések 142,8 millió forint adományával összesen mintegy 297 millió forint felajánlás érkezett.

A magánszemélyek átlagosan 5-10 ezer forint között adakoztak.

– közölte Lehel László. 

Elmondta, idén is azért hirdették meg az összefogást, hogy a rászorulók ezreinek szebbé tegyék az ünnepet, ugyanakkor a következő év hétköznapjaiban is folytatni tudják a nélkülözők és bajbajutottak támogatását.

Lehel László köszönetet mondott azért, hogy sokan meghallották a felhívásukat. Hozzátette: 

a széleskörű összefogásnak köszönhetően nem kell bezárni egyetlen intézményüket sem.

 Ez utóbbira utalva elmondta, a nehéz gazdasági körülmények jelentősen meghatározzák a több mint 50 intézményt működtető segélyszervezet működését. Példaként említette, van olyan intézményük, amelynek éves fűtési költsége 3 millió forintról 22 millió forintra nő.

Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató arra emlékeztetett, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére tavaly év végén sikerült megszervezniük valamennyi hagyományos ünnepi segélyakciójukat. 

A fővárosi szeretetvendégségek mellett több száz családhoz jutottak el az ünnepi élelmiszeradományok, tűzifaszállítmányok, továbbá gyermekeknek szóló programokat is tartottak a segélyszervezet intézményeiben.

Közölte: az adománygyűjtés fókuszában most sem csak az ajándékozás, hanem a segélyszervezet szegénység elleni küzdelme volt, melyet országos intézményhálózatukon  keresztül folytatnak az év 365 napján.

Emlékeztetett arra, hogy az összefogáshoz számos módon lehetett csatlakozni, de a legnépszerűbb adományozási forma ezúttal is a 1353-as adományvonal volt, amelyet advent időszakában több mint 377 ezer alkalommal tárcsáztak országszerte, hívásonként/sms-enként 250 forintot felajánlva a segélyszervezetnek.

A köszönetmondó sajtótájékoztatón jelen volt Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, az Ökumenikus Segélyszervezet több ismert önkéntese, valamint azon vállalatok képviselői, akik csatlakoztak az adománygyűjtéshez.

Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója „Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapatának” eredményeiről számolt be, majd Hevesi Nóra, a cég kommunikációs vezetője átadta Lehel Lászlónak a 60 millió forintos áruházi gyűjtést szimbolizáló adománytáblát.

A Tesco mellett az E.ON, a Magyar Posta Zrt. a Szerencsejáték Zrt., valamint az InfoRádió, az RTL Klub és a TV2 is támogatta az adománygyűjtést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában