Járvány

2020.06.10. 16:20

Az MSZP vezetése hagyta jóvá az álmentős videót

Úgy tűnik, hogy az MSZP elnöksége tovább gurítja a felelősség labdáját: miközben a pártvezetés hagyta jóvá a videót, a felvétel előkészítőjét és készítőjét tennék felelőssé.

Tóth Bertalan pártelnök, Molnár Zsolt és Nyakó István hagyta jóvá az MSZP hamis videóját – tudta meg a Hír TV Híradója. A felvétel elkészítésében pedig Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke is részt vett. Szalay Tamás Lajost telefonon értük utol, csak annyit mondott, hogy nem nyilatkozik, helyette Ujhelyi írt egy levelet, melyben azt állítja: kollégája csak technikailag segített a felvételnél, a tartalmához nincs köze.

A hamis videó miatt a párt a kommunikációs stábot teszi felelőssé: Szakács László, az MSZP alelnöke az ATV-ben reggel kijelentette: belső vizsgálat indul, de Korózs Lajosnak nem kell lemondania.

Arra a kérdésre, hogy akkor ki felel a hamis videóért, az elnökhelyettes azt válaszolta: az, aki előkészítette és elkészítette a felvételt. A botrány hétfőn robbant ki, miután a szocialisták kitették a videót a facebookra. Ebben egy magát mentősnek kiadó nő arról beszélt, hogy a kórházkiürítések miatt elküldött 10 betegből 9 meghalt. A nőről azóta kiderült, hogy nem ismerik a mentőszolgálatnál és az egészségügyi nyilvántartásban sem szerepel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában