Novák Katalin

2018.12.22. 11:01

Jövőre minden eddiginél több támogatást kapnak a gyermeket nevelő családok

2010-hez képest duplájára nő a családok támogatására fordított összeg.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Liderina

Novák Katalin sajtótájékoztatóján azt mondta, 2019-ben – 2010-hez képest – duplájára nő a családok támogatására fordított összeg, ami így meghaladja a 2000 milliárd forintot. A kétgyermekesek családi adókedvezménye tovább emelkedik, a havi 40 ezer forintos megtakarítás a 2015-ös összegnek a dupláját jelenti – közölte.

Az otthonteremtési program is minden eddiginél több támogatást kap – hangsúlyozta az Emmi család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára. Emlékeztetett, hogy decembertől már a kétgyermekes családok is hozzáférhetnek tízmillió forint értékben a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott hitelhez. Hozzátette, hogy a nagycsaládosok hitelét pedig tízről 15 millió forintra emelték fel.

Arra is kitért, hogy bevezetik a gyermekek otthongondozási díját. Az önmagát ellátni képtelen gyermeket otthon ápoló szülők havonta bruttó százezer forintra lesznek jogosultak, de ez az összeg később nőni fog majd, és 2022-re eléri a minimálbért – emelte ki az államtitkár. Akik nem a gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat ápolják, azoknak a támogatása jövőre 15 százalékkal emelkedik – mondta.

Novák Katalin felhívta a figyelmet, hogy pénteken zárult le a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció. A kérdőíveket sokan töltötték ki és a kormány abban reménykedik, hogy azok feldolgozása után megkapja azt a felhatalmazást, amivel még több támogatást tud adni a családoknak – fogalmazott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában