2023.08.13. 05:00
Megharapta egy kóbor macska: rejtélyes baktérium fertőzött meg egy férfit
Műtéttel és antibiotikumokkal sikerült megmenteni az életét.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Nils Jacobi
Az Egyesült Királyságban élő férfi keze a harapás után 48 órával annyira megduzzadt, hogy a helyi kórház sürgősségi osztályára került – írja a Science Alert tudományos portál nyomán az Origo.
A kórházban a sebet kitisztították, majd bekötözték, emellett a páciens tetanusz injekciót és antibiotikumos terápiát is kapott. A gondos kezelés ellenére a férfi egy nappal később ismét a kórházban kötött ki; bal kezén a kis és középső ujjak fájdalmasan megduzzadtak, alkarjai szintén feldagadtak és vörösek lettek.
Az orvosoknak műtéti úton kellett eltávolítaniuk a sérült szöveteket a seb környékéről. A beteg intravénásan három különböző antibiotikumot is kapott, emellett a műtétet követően további antibiotikumokat is kellett szednie. Szerencsére ezúttal a kezelés bevált, és a férfi teljesen felgyógyult.
Eddig ismeretlen baktériumfajt hordozott a kóbor macska
A kórház orvosai a protokollnak megfelelően megpróbálták kideríteni, pontosan milyen kórokozó fertőzte meg a férfit.
Elemezték a sebből vett mintákat, majd megszekvenálták a kórokozó genomját.
Döbbenten tapasztalták, hogy a fertőzést egy eddig ismeretlen baktériumtörzs idézte elő.
Az új baktériumfaj a Globicatella nevű gram-pozitív baktériumnemzetségbe tartozik, egyik közeli rokona a G. sulfidfaciens. Utóbbi számos antibiotikummal szemben rezisztens, és a tapasztalatok alapján félő, hogy az új faj is rendelkezik ezzel a képességgel.
Bár szerencsére a frissen felfedezett baktériumfaj nem elpusztíthatatlan, a brit férfi esete ráirányítja a figyelmet arra, hogy a kóbor macskák számos veszélyes kórokozót hordozhatnak.
Bulvár-celeb
- Azta! Ilyen hatalmasat nőtt Hosszú Katinka tündéri kislánya
- Prágába készül? Nem fog többé éjjel sörtúrázni
- Micsoda öröm! Biztató hírek érkeztek a TV2 sztárjáról
- „A világ legundorítóbb stadionétele” – kiakadtak a zsíros deszkától az angol drukkerek
- Mégsem volt szerencsés: megölte a férje a magyar lottómilliárdost