Indul a bakter, de ház nélkül

— Gyermekkoromban - mint nagyon sok kortársamnak - az volt a vágyam, hogy vasutas lehessek. Ha visszaemlékszem, mindig is vonzott ez a hivatás, és persze, biztos állásként is tekintettünk erre a munkára — szólt indíttatásáról lapunknak Király István, aki éppen az egyik ilyen bakterházban látott el szolgálatot. A férfi 2006 májusa óta dolgozik a MÁV-nál.

— Ez az álom jó tíz éve vált valóra, amikor előbb elvégeztem Szegeden a szükséges tanfolyamot, majd a telekgerendási elágazáshoz kerültem, ahol egy tapasztalt szakember mellett dolgoztam, s csak bizonyos idő után láthattam el az első önálló szolgálatot. Fél évvel később kerültem a muronyi elágazásnál található bakterházhoz.

— Tizenkét-tizenkét órás váltásban dolgoztunk a kollégáimmal, és legfőbb feladatunk a váltók kezelése, gondozása és ellenőrzése mellett az volt, hogy kézzel letekerjük a sorompót — ecsetelte a szakember. — A nappali műszak reggel fél héttől este fél hétig tartott, az éjszakai pedig értelemszerűen este fél héttől reggel fél hétig.

Király István elmondta, az évek során sok jót kapott a munkától, de persze előfordultak nehézségek is.

— Az esős, illetve a téli időjárás mindig „emlékezetesen” telt — fogalmazott a váltókezelő. — A bakterházban a kötelező eszközök mellett egy asztal, egy szék és egy szekrény állt. A rádió és a tévé nem engedélyezett, nehogy elvonja a figyelmünket. Egy-egy napon — a tehervonatok számától függően — 100-120 szerelvény haladt el ezen a szakaszon, ami egyébként a Békéscsaba-Budapest vonalon fekszik. A fennmaradó időt a szabályzat szerint önképzéssel kellett töltenünk, éjszaka pedig igyekeztünk valamennyit pihenni.

A sorompó leengedése laikus számára talán egyszerű feladatnak tűnhet, valójában azonban egy összetett, pontos egyeztetést igénylő folyamat. A vonatok előző állomáshelyről való indulása előtt a szolgálattevő minden esetben hívja a váltókezelőket. Az egyeztetés és az engedély kiadása előtt nem indulhat el egyetlen szerelvény sem. Ezután pontosan kiszámított időben engedik le a sorompót az autók előtt.

A vasút modernizálásával párhuzamosan azonban lassan a bakterházak is leáldozóban vannak. Szerepüket korszerűbb, új technológia veszi át.

— Nem mondhatom, hogy nem érintett meg, amikor elhagytam az azóta már lebontott épületet, hiszen kis túlzással a fél életemet ott töltöttem az elmúlt esztendőkben — mesélte Király István, aki egyébként mindig Gyuláról vonatozott át Békéscsabára, majd onnan kerékpárral tekert ki a bakterházig. Ami viszont örömteli, hogy mindenki, aki korábban ebben a beosztásban dolgozott, átképzésen vehet részt, és egy másik munkakörben folytathatja. István hamarosan a szolgálattevői tanfolyamat kezdi el, hogy utána új beosztásban dolgozzon a MÁV-nál.

Adalékok az őrházak történetéből
A bakterház nem szakszerű megjelölése azoknak az épületeknek, amelyek a vasutak mentén különféle rendeltetéssel épültek — áll Lovas Gyula Bakterház című kötetében. — A vasúti őrház mégis ezzel a szóval ment be a köztudatba. Mint a szerző leírta, az őrházak elsőrendű feladata a vasútüzem 19. századi kezdetétől fogva a pálya ellenőrzésének biztosítása, s így a pályafenntartás szolgálati körébe tartozott. A nagyobb műtárgyakat – alagutakat, hidakat – is vigyázták. A pályaőr, a sorompóőr, a térközőr bakterházai a nyílt vonal mentén álltak, legtöbbjük szépen beleilleszkedett a tájba.

„Az őr a családjával ott is lakott, a vasúttársaságok ezért baromfiólat, kenyérsütő kemencét, sőt, néhol jégvermet is építettek az őrház mellé. A vízvételhez kutat ástak vagy fúrtak. Az őr a neki kijelölt szakaszon a pályatest mentén kaszálta a füvet, állatot is tarthatott. Néha kettős őrház épült, így az őrök szolgálatban válthatták egymást. Olyan helyzetű őrház is volt, ahová a váltás a közeli (vagy távoli) állomásról gyalogolt ki. Az őrnek és családjának a lakószobája, valamint a szolgálati hely – legalábbis kezdetben – többnyire egy fedél alá épültek, majd a technikai és a társadalmi fejlődés követelményeként sok helyütt kettéválasztották őket: kis lakóház és még kisebb szolgálati hely, gyakran csak bódé állt egymás mellett. A vonalőrház bakterjának áldozatos volt az élete. Távol élt a településektől, sokszor szinte elhagyatva. Néhol a szolgálatába az is beletartozott, hogy naponta végiggyalogoljon egy több kilométeres szakaszt, kalapácsával ütögetve-vizsgálgatva a vágányt, hibákat, töréseket, lazulásokat keresve. A szolgálat mellé a családi feladatok sorakoztak: a gyermekek iskolába járatása és a család ellátása főleg télen nem volt könnyű.” — áll a kötetben.