Tenisz

2024.05.16. 09:03

Tizenegy csapat a vármegyei rajtnál

Az elmúlt hétvégén megkezdődtek a küzdelmek a teniszezők Vármegyei csapatbajnokságában. Az idén 11 gárda vív körmérkőzést, májusban 6, szeptemberben pedig a maradék 5 fordulót játsszák le a tervek szerint.

Bakulya Mihály

A Gyomaendrődi TK és a Sarkadi ITE mérkőzését követő közös csoportkép

Az első két kör egyetlen mérkőzés híján teljes volt, csupán a Békés–Viharsarok TA találkozó maradt el a vendégek kéréséhez igazodva. A mezőberényi Szalai Barna TK és a Viharsarki Orkák mindkét hétvégi találkozóját megnyerte a két sarkadi alakulat és a Gyula viszont nyeretlenül zárt.

Szombati eredmények:
Szalai Barna TK Mezőberény–Sarkadi ITE 7:2
Vármegyei, Mezőberény. Győztesek: Szűcs Krisztián (1.), Grósz Ferenc (2.), Boczonádi Tamás (3.), Fábián Zsombor (4.), Nosza József (5.), valamint a Grósz Ferenc, Szűcs Krisztián (1.), és a Boczonádi Tamás, Fábián Zsombor (2.) páros, illetve Oláh Zsolt (6.), és az Oláh Zsolt, Kovács László (3.) páros.
Viharsarok TA–Tréning Center 7:2
Vármegyei, Békéscsaba. Győztesek: Molnár Mihály (1.), Hankó Bálint (2.), Kátay Soma (3.), Kovács Dániel (4.), Eckert Roland (5.), Berg Ervin (6.), és a Hankó Bálint, Berg Ervin (2.) páros, illetve a Nemes Gábor, Nemes Attila (1.), és a Kossuth Tamás, Schaffer Szilárd (3.) páros.
Viharsarki Orkák–TSZSK Gyula III. 7:2
Vármegyei, Békéscsaba. Győztesek: Nagy Tamás (1.), Horváth Zoltán (2.), Jantyik Péter (4.), Nagy Máté (6.), valamint a Horváth Zoltán, Nagy Tamás (1.), a Laurinyecz Norbert, Jantyik Péter (2.), és a Nagy Máté, Bócsik László (3.) páros, illetve Kisházi Károly (3.), Bagdi Barnabás (5.).
Orosházi VTK II.–Sarkadi Lendület 5:4
Vármegyei, Orosháza. Győztesek: Hotorán Gergely (1.), Farkas Máté (2.), Czédula Péter (4.), Csiszár Csaba (5.), Fekete Domokos (6.), illetve Klembucz István (3.), valamint a Telegdy Attila, Klembucz István (1.), a Nagy Nimród, Major Zsombor (2.), és a Hirth György, Szigeti Máté (3.) páros.
Békési TK–Békéscsabai Előre TK 7:2
Vármegyei, Békés. Győztesek: ifj. Péter Gábor (1.), Varga Miklós (3.), Fodor Lajos (4.), Papp László (5.), Köpe Sándor (6.), valamint az ifj. Péter Gábor, Fodor Lajos (2.), és a dr. Nagy György, Varga Miklós (3.) páros, illetve Ollé Attila (2.), és az Ollé Attila, Megyeri Ákos (1.) páros.
Szabadnapos: Gyomaendrődi TK

Vasárnapi eredmények:
Gyomaendrődi TK–Sarkadi ITE 7:2
Vármegyei, Gyomaendrőd. Győztesek: dr. Bathó Gábor (1.), Csoma Gábor (2.), dr. Kerekes Attila (3.), Turbucz Attila (4.), Vincze Tamás (5.), valamint a dr. Bathó Gábor, Csoma Gábor (1.), és a dr. Kerekes Attila, Turbucz Attila (2.) páros, illetve Oláh Zsolt (6.), és az Oláh Zsolt, Kovács László (3.) páros.
Szalai Barna TK Mezőberény–TSZSK Gyula III. 9:0
Vármegyei, Mezőberény. Győztesek: Szűcs Krisztián (1.), Grósz Ferenc (2.), Boczonádi Tamás (3.), Fábián Zsombor (4.), Winter Attila (5.), Nosza József (6.), valamint a Grósz Ferenc, Szűcs Krisztián (1.), a Boczonádi Tamás, Fábián Zsombor (2.), és a Winter Attila, Nosza József (3.) páros.
Tréning Center–Sarkadi Lendület 7:2
Vármegyei, Békéscsaba. Győztesek: Balog István (1.), Kovács Zoltán (2.), Nemes Attila (3.), Kossuth Tamás (4.), Göcző Mátyás (5.), valamint a Balog István, Nemes Gábor (1.), és a Schaffer Szilárd, Bánfi Zalán (3.) páros, illetve Major Zsombor (6.), és a Nagy Nimród, Major Zsombor (2.) páros.
Viharsarki Orkák–Orosházi VTK II. 5:4
Vármegyei, Békéscsaba. Győztesek: Horváth Zoltán (4.), Laurinyecz Norbert (5.), Kollár Tibor (6.), valamint a Horváth Zoltán, Nagy Tamás (2.), és a Kemecsai Ákos, Kollár Tibor (3.) páros, illetve Szula Attila (1.), Hotorán Gergely (2.), Farkas Máté (3.), és a Szula Attila, Hotorán Gergely (1.) páros.
A Békési TK–Viharsarok TA mérkőzést a vendégek kérésére elhalasztották.
Szabadnapos: Békéscsabai ETK

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában