2024.05.29. 09:41
Előre NKSE: portugál válogatott kapus érkezik
A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE kedden, a CsabaParkban megtartotta szezonzáró bankettjét, amelyen a 2023–24-es NB I.-es idényben szerepelt teljes csapat részt vett a stábbal együtt. Több játékos el is köszönt a klubtól, miközben szerdán a portugál válogatott Jessica Ferreira személyében már be is jelentették az első igazolást.
A keddi banketten elsőként Paláncz György, a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE elnöke értékelte a mögöttük hagyott szezont – mely során a 12., bennmaradó helyen zárt – és megköszönte a stábtagok munkáját. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is köszöntötte a csapatot, illetve a stábot, az elmúlt időszakról és a jövőre vonatkozó célokról is beszélt.
– Az NB I-es női kézilabda együttes kedd esti évzáróján nem is annyira az izgalmakért, sokkal inkább a helytállásért mondtam köszönetet a lányoknak, és reményemet fejeztem ki, hogy a nyári erősítéseknek köszönhetően – amelyeknek úgy tűnik, meg lesz az anyagi fedezete – a következő idényben a bentmaradásnál magasabb célokat fogalmazhatunk meg – fogalmazott hivatalos közösségi oldalán az országgyűlési képviselő.
Egy csokor virággal és egy kis ajándékkal búcsúztatták a távozó játékosokat (Csáki Lilla, Gyimesi Kitti, Kücükyildiz Özdemir Fatos, Madera-Domokos Claudia-Esther, Mayer Szabina, Pásztor Bettina, Török Fanni, Zagar Andela). A lila-fehérektől elköszönő játékosok közül Török Fanni az NB I. B-s Érd HC csapatában folytatja pályafutását.
A klub szerdán reggel hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2026. június 30-ig érvényes szerződést kötött a portugál nemzeti csapat kapusával, Jessica Ferreira-val.
A 27 éves sportoló pályafutását a hazájában kezdte. Portugáliában szerepelt a Funchal, a CS Madeira és a Colegio de Gaia együtteseiben, majd 2018 nyarán igazolt Franciaországba, ahol hat bajnoki idényt töltött el a Handball Clermont Auvergne Métropole kötelékében és a csapatkapitányi karszalagot is viselte.
![](https://cdn.beol.hu/2024/05/7PxC4cVL9tjJfUEyr-C0-7Qhf9BdJaE2pApNx3Pkjlo/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY5YzExM2IwOTQxMTRkYTZhZTRkMjY3N2Y5OGJkZGZh.jpg)
– Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam a szerződésemet Békéscsabára és a világ egyik legjobb bajnokságában szerepelhetek a jövőben olyan játékosok ellen, akiket eddig csak a képernyőn keresztül láttam a legmagasabb szintű nemzetközi mérkőzéseken. Remélem, hogy segíteni tudom a csapatot a fejlődésben és a célok elérésében. Alig várom, hogy elkezdődjenek az edzések és megismerhessem a várost, valamint a szurkolókat, akikről nagyon sok jót hallottam előzetesen – mondta a klubhonlapon az 58-szoros válogatott hálóőr a megállapodás aláírását követően.
Jessica Ferreira az aktív pályafutását befejező Pásztor Bettina helyét veszi át az Előre NKSE együttesénél, és a klubvezetők bíznak benne, hogy tapasztalatával, teljesítményével támogatni tudja a minél jobb eredmények elérését.
A klub vezetői folyamatosan dolgoznak a keret megerősítésén, hamarosan újabb bejelentések várhatóak a jövő évi csapatot illetően.